Csak a Haladásnak volt veszíteni valója a futsal Magyar Kupa nyíregyházi négyes döntőjének fináléjában, hiszen ellenfele meglepetésre a Rába ETO-t, a Ferencvárost és Debrecent is búcsúztató NB II-es Rubeola FC Csömör volt.

Az osztálynyi különbség már az első pillanatoktól kezdve érzékelhető volt, végül az első félidőben két gólban mutatkozott meg. Mindkét alkalommal Dróth Zoltán volt az előkészítő: előbb Öreglaki Norbert a kapus lábai között, majd Santos de Sousa gyakorlatilag az üres kapuba továbbította a labdát (2–0).

A szünet után folytatódott az erődemonstráció, Hajmási Milán érkezett egy remek átadásra a hosszú saroknál (3–0).

A csömöriek azonban nem adták fel, egyre inkább érett a góljuk, s a 27. percben szép kényszerítő után Nehéz Krisztiánnak sikerült  is megszereznie (3–1).

Ez már csak szépségtapasz volt azonban, hiszen öt perccel később Hajmási fejjel is eredményes volt, majd Dróth lőtt a kapust kicselezve pazar gólt, mielőtt Sousa mellel talált a kapuba (6–1). Az utolsó pillanatokban Sipos Gergő állította be a végeredményt, így a Haladás 7–1-re nyert a döntőben, és története során először emelhette magasba a futsal Magyar Kupát.

FUTSAL
Magyar Kupa, döntő
Férfiak
Haladás–Rubeola FC Csömör 7–1
(Öreglaki 8., Sousa 11., 36., Hajmási 24., 32., Dróth 35., Sipos 40. ill. Nehéz 27.)

Nők
Tolna–Hajdúböszörmény 2–2 – büntetőkkel 3–1 (Benkő 28. – öngól, Szalkai 48., ill. Pádár 24., Bokor 43.)