Futballhungarikum – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.11.28. 23:51

Ki ne emlékezne rá, hogy hajdan volt kettős rangadó. Azóta van már keleti rangadó, nyugati rangadó, megyei rangadó, az egyre túlzóbb focinyelv-modernizálásnak köszönhetően létezik derbi. Ám az újkori rangadócunami közepette kitartóan állja az idők viharát az örökrangadó, amely a nagy magyar meccsek sorában a legszakállasabb.

Írnám, hogy az FTC és az MTK meccse futballhungarikum, de kétlem, hogy 2020-ban akár a kék-fehérek, akár a zöld-fehérek öltözőjében a megannyi idegenlégiós (ideértve a messziről jött edzőket is) a közhelyszerű fogadkozáson túl bármiféle borzongással hangolódott volna rá a nekünk, magyaroknak nem kis részben a történelmünket is jelképező sporteseménynek.

Ráadásul szombat este az összképet az is árnyalta, hogy nézők nélkül kellett megrendezni az ősi mérkőzést, márpedig ha valahol, lelátói magasságban talán még érdemes lett volna kutatni az érzelemmorzsákat az örökrangadó-hangulatból…

Annak fényében persze felesleges makacskodás a múlton szomorkodni, hogy a Fradit – éppen a légiósok remeklésének köszönhetően – ezekben a hetekben és napokban éppen a BL-főtáblás részvétele miatt tudjuk maradéktalanul dicsérni a csapatépítéstől csapategységig bezárólag, azaz aligha most van itt az ideje a rangadókesergőnek.

Ugyanakkor a világ- és így a hazai élfutball globalizációja és uniformizálása közepette tán mégsem árt nyomatékosítani, hogy a Ferencváros és az MTK meccse az eddig eltelt száztizenhét év alatt a magyar labdarúgás stíluserősítőjének számított (hogy az éppen aktuális stílus jó volt-e vagy sem, az persze más lapra tartozik). Sztorik, cikkekben megemlíthető poénkodások, jellegzetes párharcok, barátságok, haragok, edzői rafinériák, csak erre a meccsre megálmodott taktikai húzások, nézőtéri beszólások – ezernyi, emlegetni- és mesélnivaló részlet öröklődött generációról generációra.

Az FTC–MTK meccsek 1903 óta íródó krónikájába most Tokmac Nguen és Roko Baturina írta be a nevét gólszerzőként – nem árt rögzíteni, hogy a nagy, sőt európai hírű mérkőzés nevéhez méltón örökké feledhetetlen tettet hajtottak végre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik