FTC: Prukner László ismét munkát vállalt a Ferencvárosnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 18:00
A Ferencváros labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője, Prukner László lett az FTC utánpótlás szakmai igazgatója – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A jelenleg 57 esztendős szakember 2010 júniusa és 2011 augusztusa között volt a Ferencváros trénere, azt megelőzően pedig Kaposváron tette le a névjegyét, ahol előbb az utánpótlásban, majd 2003-tól 2010-ig az első csapat vezetőedzőjeként dolgozott.

„Prukner László Kaposvárott töltött évei alatt nevelkedett az együttesnél a 11-szeres válogatott támadó, Rajczi Péter, majd a szakember keze alatt mutatkozott be a magyar élvonalban a 2016-os magyar Eb-keret tagja, Nikolics Nemanja, a válogatott kerettagságig jutó Balajcza Szabolcs, a címeres mezben pályára is lépő Szakály Péter és öccse, a szintén magyar bajnok Dénes, valamint Oláh Lóránt, Jovánczai Zoltán, Balázs Benjamin és a jelenlegi Fradi-keret tagja, Bőle Lukács is. Prukner László testnevelés szakos tanárként kiváló pedagógiai érzékkel rendelkezik, ami fontos lehet a jövő ferencvárosi játékosainak nevelése során” – írja a fradi.hu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik