FTC: Lisztes meghatódott; Lipcsei fájdalmas bontásra készül

Vágólapra másolva!
2013.03.24. 21:59
Amint arról online közvetítésünkben már beszámoltunk: a kolozsvári CFR elleni gól nélküli gálamérkőzéssel búcsúztatta a jelenlegi, lebontásra ítélt Albert Flórián Stadiont a Ferencváros labdarúgócsapata. A ma esti gála főszereplőinek több évtizedes közös történelme volt a létesítménnyel, így érthetően érzelmektől fűtve emlékeztek.

„Meglepett, hogy ilyen sokáig bírták a pályán az ünnepeltek, mert eredetileg öt percet terveztünk. Ismertem őket már korábban, de a héten több edzésen is részt vettek a csapattal. Nagyra értékelem a mentalitásukat, ennek kellene jellemezni mindig a csapatom" – mondta a mérkőzés után a Ferencváros holland vezetőedzője, Ricardo Moniz. Ricardo Moniz.

„Örömmel fogadtuk el a Ferencváros meghívását, mely egy nagy tradíciókkal bíró klub. Szerintem ez a mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket" – nyilatkozott udvariasan a román CFR Cluj vezetőedzője, Paulo Sérgio.

„Rengeteg nagy csatát megéltem már ebben a stadionban, csodás élmények fűznek ide. Serdülőként is a hátsó pályán edződtem. Amikor felkerültem az első csapathoz, egy álom vált valóra. Nyertünk bajnokságot, kupát, bejutottunk a Bajnokok Ligájába, szóval szép időszakot tölthettem itt. Megható volt a búcsúmérkőzés, köszönöm a klubnak, hogy részese lehettem" – érzékenyült el a klub korábbi középpályása, Lisztes Krisztián.

„Talán az utolsó bajnoki mérkőzésem volt a legnagyobb emlékem itt, amikor megdöntöttem Sárosi György rekordját. Az lett volna a legszebb, ha a visszavonulásomkor van ez a búcsúmeccs, de hálával tartozom, a klubvezetőknek, hogy ez most megvalósulhatott. Lezárul egy korszak, egy új pedig kezdődik, ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy fájdalmas lesz látni, ahogy elfogy a szeretett stadionunk. Az élet viszont megy tovább, nekem pedig még jövő nyárig tartó szerződésem van a Ferencvárossal. Az idény végétől az NB III-ban folytatjuk a csapatommal, de továbbra is az a célom, hogy minél több fiatal kerüljön az első csapat közelébe" – mondta a Ferencváros korábbi csapatkapitánya, Lipcsei Péter.

„Próbáltam visszaadni mindazt a sok szeretetet, amit kaptam ettől a klubtól és a szurkolóktól. Visszavonulásom után is itt dolgozom az utánpótlásban, és a meccseken pedig együtt buzdítom a csapatot a szurkolókkal. Egymás közt beszéltük, hogy amennyi van bennünk, azt kiadjuk magunkból, mint ahogy tettük azt mindig is. Ricardo is azt mondta, ha tudjuk, akkor nyerjük meg a mérkőzést. Remélem, hogy az új stadionban is olyan nagyszerű hangulat lesz mindig, mint ami ezt a pályát jellemezte" – mondta Dragóner Attila, aki még nem döntötte el, hogy visz-e magával egy darabot a stadionból, mert az igazi ereklye a rengeteg emlék, amit magában hordoz.

Lipcsei Péter és Lisztes Krisztián emlékei az Üllői útról

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik