FTC: Lipcsei a „nyugdíjas” Geráról és Nagy Ádám sikeréről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.19. 19:46
Lipcsei Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros korábbi középpályása és a második csapatának edzője Nagy Ádám sikeréről beszélt.

„Mindenki előtt ott lehet Nagy Ádám példája. Tavaly még az U21-ben játszott, aztán bekerült az első csapatba, majd a válogatottba is. Most már tényleg mindenki elhiheti, hogy rengeteg munkával ki lehet jutni egy Európa-bajnokságra” – mondta Lipcsei Péter a fradi.hu-nak. Lipcsei Péter a fradi.hu-nak.

„Ádám két és fél éve került hozzánk, nagyon céltudatos játékos, aki maximálisan készül az edzésekre és a meccsekre is, és rengeteg alázattal teszi ezt. Tavaly húzóember volt nálam az U21-ben, de előtte az NB III-ban is láttuk, lehet belőle valami. Thomas Dolltól megkapta a lehetőséget, ráadásul pont a Magyar Kupa döntőjében. Emlékszem, előtte beszéltünk, és mondta is, hogy »Peti bá, izgulok, hogy pont egy döntőben kezdek először«. Izguljon, aki berakott – mondtam erre. Egyébként is, ott lesz mögötted egy kiváló védelem, melletted pedig Gera Zoli, aki mindenben segít.”

„Bíztam benne, hogy jó futballista válik belőle. Tudtuk, hogy remek játékos, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar a köztudatban lesz. Amit tud, azt maximálisan teljesíti: sokat fut, jól szerel, a labdakezelése is kiváló, de egyelőre még el-ellökik, így a felsőtestét erősítenie kell.”

Lipcsei is hasonló poszton kezdte a pályafutását, aztán egyre támadóbb típusú játékos lett. A korábbi középpályás bízik benne, hogy Nagy Ádám is egyre veszélyesebb lesz támadásban.

„Mondtam is neki, hogy én ilyenkor már tíz-tizenöt gólnál jártam, de csak nevetett. Persze én is így, védekező középpályásként kezdtem. De nem elég, hogy jobbra-balra teszem a labdát, tizenkét kilométert futok, és mindenhol ott vagyok. Egyre többet kell majd vállalnia, levenni egy embert a középpályáról, odaérni a tizenhatosra, kapura lőni, bátrabbnak lenni. Ez a csapat megnyeri a bajnokságot, ezért lehet próbálkozni, miért ne futballozhatna még több önbizalommal?”

„A többieknek is mindig azt mondom: építsék fel a játékukat. A meccs elején jöhetnek a négy-öt méteres, aztán a tízméteres passzok, majd az ötvenméteres indítások, cselek, lövések. Amikor jól megy a játék, akkor meg merek csinálni bármit. Ha ugyanis az első passzok nem sikerülnek, a magyar játékosoknak hamar elmegy a kedvük, és rossz lesz a játékuk.”

Lipcsei elismerte, nosztalgiával tölti el, ha meglátja Gera Zoltánt, korábbi csapattársát a pályán.

„Pont egyik nap beszélgettünk egymással. Mindig mondta Keller Józsefnek, hogy »Mi van, nyugdíjas?« Hát, most neki mondják ezt a fiatalok… Nagyon örülök, hogy Zoli még ilyen remek formában van. A játékosaimnak is mindig őket állítom példaként – Gerát, Hajnal Tamást, Gyömbér Gábort –, akik harminc-negyven perccel az edzés előtt mindig ott vannak a kondiban. Ki akarják tolni a pályafutásukat. De Leandróról is példát vehet mindenki, hogy két fronton, a klubjában és a válogatottban is helytáll.”

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik