FTC: két téli szerzemény is Csercseszov kapcsolatainak köszönhetően került a klubhoz

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 10:03
null
Csercseszov kapcsolatrendszerét kihasználva az FTC két játékost is szerződtetett a télen (Fotó: Török Attila)
Két téli szerzemény is nagyrészt Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző közbenjárásának köszönhetően került a Ferencváros labdarúgócsapatához – derült ki az orosz szakember minapi nyilatkozatából, amelyet a Szport-Ekszpressznek adott.

 

Az 58 éves tréner elmondta, a PAOK-tól kölcsönvett nigériai védekező középpályás, Anderson Esiti, valamint a Brazíliából szerződtetett, de legutóbb Bulgáriában futballozó támadó, Marquinhos is tulajdonképpen az ő kapcsolatrendszere által igazolt a magyar bajnoki címvédőhöz.

„Esitire még a portugál Estoril játékosaként emlékszem. Amikor a Dinamo Moszkvánál dolgoztam, 2014-ben ellenük játszottunk az Európa-ligában. Húszéves volt ekkor, de a játéktudása és a fizikai ereje is megragadt bennem. Utána a belga Gentben is játszott, most pedig a görög PAOK-tól szereztük meg. Amikor tájékoztattak róla, hogy lehetőségem van tárgyalni Esitivel a Ferencvárosról, megkerestem Ivan Szavvidiszt (a PAOK elnök-tulajdonosa – a szerk.), aki úriember módjára és nagyon profin közelítette meg a kérdést. A beszélgetésünk és az ő jóváhagyása után beszállt az ügybe a két klub sportigazgatója, akik aztán megkötötték az üzletet. Örülök, hogy Esiti nálunk kötött ki” – nyilatkozta Csercseszov.

„Marquinhosban nagy potenciál rejlik, a Botev Plovdiv igazgatótanácsában dolgozó Anton Zingareviccsel ápolt kapcsolatom ebben az esetben is jelentős szerepet játszott az üzlet tető alá hozatalában. Köszönöm a megértését és a segítségét, az operatív munkát itt is azok végezték, akik az átigazolásokért felelősek. A Ferencváros megbecsült és elismert egyesület Európában, ez a más országok klubjaival folytatott tárgyalásaink során megbizonyosodott.”

Csercseszov elmondta, a három új külföldi játékos közül „valamelyikük talán már pályára léphet” az MTK elleni szombati örökrangadón. (Carlos Auzqui már a ZTE elleni bajnokin is ott ült a kispadon.) Hozzátette, örül, hogy az Afrika-kupa befejeződése óta a teljes kerettel dolgozhat, a Vasas elleni kupa- és a Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzésen pedig már előrelépést tapasztalt csapata játékában a Pakstól elszenvedett 3–0-s vereséghez képest.

„Edzésről edzésre és meccsről meccsre jobban megismerik egymást a játékosok és az edzői stáb, ami lehetőséget biztosít a további fejlődésre” – véli Csercseszov.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Carlos Auzqui (argentin, River Plate – Argentína), Fortune Bassey (nigériai, Dynamo Ceské Budejovice – Csehország),Marquinhos (José Marcos Costa Martins, brazil, Atlético Mineiro – Brazília, legutóbb kölcsönben Botev Plovdiv – Bulgária), Pászka Lóránd (román-magyar, Soroksár)
Kölcsönbe érkezők: Anderson Esiti (nigériai, PAOK – Görögország)
Kölcsönből visszatérők: Roko Baturina (horvát, Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Myrto Uzuni (albán, CF Granada – Spanyolország)
Kölcsönbe távozók: Csonka András (Budafok), Katona Máté (Soroksár, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marijan Cabraja (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik