FTC: Hajnal elmondta, mi a célja a Fradinak az új igazolásokkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 18:29
Magas, jó felépítésű, fizikailag erős játékosokkal kívánta megerősíteni a keretét a téli átigazolási időszakban a Ferencváros labdarúgócsapata – ez derült ki Hajnal Tamás nyilatkozatából, amelyet a sportkoordinátor a klub hivatalos YouTube-csatornájának, a FradiMédiának adott.

„Minden játékos szerződtetése közös döntés volt” – kezdte Hajnal Tamás.„Minden játékos szerződtetése közös döntés volt” – kezdte Hajnal Tamás.

A Ferencváros a télen hét futballistával erősített, közülük Ihor Haratin, Lasa Dvali és Mikalaj Szihnyevics nemzetközileg is tapasztaltnak számít. Róluk Hajnal egyenként mondta el a véleményét.

Ihor Haratinra Szerhij Rebrov hívta fel a figyelmünket, amikor átvette a csapat irányítását. Ők ketten korábban dolgoztak együtt a Dinamo Kijevnél. Onnantól több mérkőzésen is megnéztük és elemeztük Haratint. Tisztában voltunk vele, hogy a posztján nagyon értékes lehet számunkra. Erős a párharcokban, jó a labdaszerzésekben és bátran mer játszani. Elkéri a labdát a társaktól, keresi az összjáték lehetőségét, képes forgatni a játékot” – mondta a Zorja Luhanszktól érkező középpályásról Hajnal, aki a grúz középhátvéd, Lasa Dvali elemzésével folytatta.

„Úgy ítéltem meg, a pontrúgások és a fizikai paraméterek tekintetében nem árt változtatni azon, hogy picit alacsonyabb a csapatunk. Kerestünk egy jó felépítésű, magas, határozott ballábas belső védőt, aki magabiztos a labdakihozatalok során és jók a felpasszolt labdái. Lasa Dvalit nagyon jó választásnak tartom. Az edzéseken és a meccseken is nagyon koncentrált, olvassa a játékot, jó a kommunikációja a pályán és nemzetközi szinten is rutinosnak számít.”

Mikalaj Szihnyevics jó befejező csatár, aki emellett sokat is dolgozik a pályán. A visszatámadásokban, a labda elleni munkában is hasznos. Nehéz helyzetbe szorítja az ellenfeleket, ami megkönnyíti a csapat védekezőmunkáját” – mondta Hajnal a BATE Boriszovtól szerződtetett fehérorosz csatárról, aki az ősszel a Vidi kapuját is bevette az Európa-ligában.

Az FTC sportkoordinátora arról is beszélt, milyen célokkal szeretnének nekivágni a következő nemzetközi kupaidénynek: „Az elmúlt évek hibáiból tanulva nem a nyáron szeretnénk teljesen új csapatot építeni, hanem akkor már kész együttessel felállni. Összeszokott, minőségi csapattal kívánunk nekifutni a szezonnak.”

Haratin, Dvali és Szihnyevics mellett a Ferencváros a télen három fiatal játékossal, Szerető Krisztoferrel, Ammar Ramadannal és Marten Wilmotsszal, valamint a Strömsgodsettől érkező 25 éves Tokmac Chol Nguennel bővítette a keretét.


Forrás: FradiMédia

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Lasa Dvali
(grúz, Pogon Szczecin – Lengyelország), Ihor Haratin (ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna), Tokmac Chol Nguen (norvég, Strömsgodset – Norvégia), Ammar Ramadan (szíriai, Juventus – Olaszország), Szerető Krisztofer (Stoke City – Anglia), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, BATE – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként), Marten Wilmots (belga, szabadon igazolhatóként, legutóbb Avellino – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ziga Lipuscek (szlovén, ND Gorica – Szlovénia)
Távozók: Kjartan Finnbogason (izlandi, Vejle BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Universidad Católica – Ecuador), Dejan Georgijevics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál, Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Julian Koch (német), Sztefan Szpirovszki (macedón, érdeklődik iránta: Lech Poznan – Lengyelország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik