FTC: feloldották a Gyáli út egy szakaszának védettségét

Vágólapra másolva!
2013.04.24. 13:35
Feloldotta a IX. kerületi Gyáli út egy szakaszának védettségét a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a területet a 2011-ben elhunyt egyetlen magyar aranylabdás futballistáról, Albert Flóriánról neveznék el.

A Gyáli út jelenleg a főváros védett közterületi nevei között szerepel, azonban a főváros a Vágóhíd utca és a vasúti kereszteződés közötti szakaszon a Ferencváros egykori labdarúgójának állítana emléket. A képviselők 23 igen szavazattal döntöttek arról, hogy az utcanév védettségét csak a másik szakaszon, a vasút és az Illatos út között tartják fenn, így a következő testületi ülésen lehetőség lesz az átnevezésre.

Eldőlt az is, hogy tizenöten kapják meg a Budapest díszpolgára címét június 19-én, a kitüntetettekről zárt ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés. Mások mellett ebben az elismerésben részesül Dömötör Zoltán úszó, olimpiai bajnok vízilabdázó, edző, valamint posztumusz adományozzák a címet az Aranycsapat két labdarúgójának, Bozsik Józsefnek és Hidegkuti Nándornak.

A díszpolgári címek adományozásáról szóló rendelet szerint az kaphat díszpolgári címet, aki Budapest és polgárai számára, a város fejlődése, gyarapodása és hírnevének öregbítése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik