FTC: „Felejthetetlen kilencven perc vár ránk” – Csercseszov készül az Újpest elleni derbire

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2022.04.22. 07:32
null
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője úgy érezte, hogy az ETO elleni Magyar Kupa-meccsen a pályán az történt, amit ő a taktika alapján elvárt, és öröm volt a kispad mellől vezényelni a csapatot (Fotó: Árvai Károly)
Az ETO FC Győr elleni magabiztos, 4–1-es győzelemmel jutott be a Paks elleni május 11-i Magyar Kupa-döntőbe a Ferencváros – Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző már az Újpest elleni vasárnapi derbire összpontosít.

 

A kupagyőzelem nem ismeretlen érzés Sztanyiszlav Csercseszov számára. A zöld-fehérek vezetőedzője 2016-ban Lengyelországban emelhette magasba a kupasorozat megnyeréséért járó trófeát, a Legia vezetőedzőjeként repítette az élre együttesét. A rutinos tréner azóta számtalan csatát megélt, ám miután az elmúlt esztendőkben Oroszország válogatottját irányította szövetségi kapitányként, így értelemszerűen kupadöntő résztvevője azóta nem lehetett…

„A kupasorozat speciális terep – felelte lapunk kérdésére Sztanyiszlav Csercseszov.Szép emlék a Legiával megnyert Lengyel Kupa, a stábommal szép sikert értünk el. Mindig is kedveltem az ilyen sorozatokat, a kupadöntő ráadásul mindig egyfajta ünnepnap. Nemcsak a labdarúgó, az edző számára is...”

A Ferencváros 58 esztendős orosz vezetőedzője a Győri ETO ellen 4–1-re megnyert szerda esti Mol Magyar Kupa-elődöntő után a tőle megszokott higgadt stílusban értékelt. Az orosz újságírók hiába készítették fel a magyar médiamunkásokat, hogy Sztanyiszlav Csercseszov olykor meglehetősen durcásan válaszol, ilyen eset egyelőre nem fordult elő. A tréner szerint a győri győzelem csak kívülről tűnhetett könnyűnek.

„A döntőbe jutáshoz nagyon jó játékra volt szükség. Lehet, hogy az eredmény mást tükröz, és kívülről könnyűnek tűnhetett a mérkőzés, ám meg kellett küzdeni a győzelemért, a továbbjutásért. Ne feledjük, ellenfelünk nem véletlenül jutott el az elődöntőig, az odáig vezető úton a Puskás Akadémiát és a Fehérvárt is kiejtette. Ami számomra fontos, hogy megfelelő volt a felkészülésünk, védekező ellenfélre számítottunk, és ez be is igazolódott. Jól játszottunk, akadtak kifejezetten jó egyéni teljesítmények is.”

Franck Boli duplázott (bővebben keretes írásunkban), Kristoffer Zachariassen legutóbbi két bajnokiján szerzett két gólját követően a Magyar Kupa elődöntőjében is eredményes volt, és Tokmac Nguen is látványos cseleket mutatott be.

A Fradi a Mol Magyar Kupa döntőjéig vezető úton a megyei első osztályú Hatvan és Tököl, az NB II-es Vasas, az NB I-es Honvéd után a másodosztályú ETO-t búcsúztatta, a május 11-ei fináléban a Paks lesz a fővárosi zöld-fehérek ellenfele. A Ferencváros 2017 után emelné ismét magasba a kupát, így az esetleges győzelemmel Sztanyiszlav Csercseszov beírná a nevét a klub történelemkönyvébe.

Vajon eszébe jut-e a kupasiker az orosz trénernek?

„A Puskás Arénában együtt lehetünk a szurkolóinkkal, ez már önmagában ünnep, reméljük, feledhetetlen kupadöntő lesz – reagált a felvetésre a vezetőedző. – A paksiakkal eddig egyszer találkoztam edzőként, akkor hazai pályán meglepetésre három nullára kikaptunk, de azért az a mérkőzés régen volt, jó ideje magam mögött hagytam a kellemetlen kilencven percet. Abból is tanultunk… Őszintén megmondom, most még egyáltalán nem gondolok a Magyar Kupa döntőjére, sokkal fontosabb a vasárnapi Újpest elleni rangadó.”

Na, igen, a derbi!

Vasárnap 17.30 órától a Groupama Arénában találkozik a két ősi rivális, az élen álló Ferencváros a tabella negyedik helyéig kapaszkodó újpestieket fogadja. Sztanyiszlav Csercseszov szerint nincs más feladatuk, mint tenni a dolgukat, és megtartani az utóbbi hetek jó formáját. A Ferencváros a bajnoki hajrában – öt fordulóval a vége előtt – tizenegy ponttal előzi meg a második helyen álló Puskás Akadémiát, és tizenhárommal a dobogó harmadik helyén álló Kisvárdát. A lila-fehérek ellen jó mérkőzésre van kilátás, hiszen Milos Kruscsics edzette csapat is elkapta a fonalat az utóbbi hetekben – leszámítva persze a Paks elleni MK-elődöntőben elszenvedett 3–0-as vereséget.

„Hazai pályán játszunk, saját szurkolóink előtt, a legjobb stadionban! Mi kell ennél több?! Ráadásul telt ház lesz a Groupama Arénában, szóval, remélhetőleg izgalmas, felejthetetlen kilencven perc vár ránk. Nem szeretem, ha egy-egy meccs kapcsán túlzottan előre szaladunk, nem is akarom túlmagyarázni ezt a történetet, a szurkolóink a lelátón, mi pedig a pályán tesszük majd maximális lelkesedéssel a dolgunkat.”

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
ETO FC–FERENCVÁROS 1–4 (0–2)
Győr,
ETO Park, 6000 néző.Vezette: Erdős József (Kóbor Péter, Márkus Tamás)
ETO FC:
Fadgyas – Kovács K., Kiss M. (Bacsa, 62.), Csonka, Lipták, Forgács – Óvári (Vernes, 62.), Tuboly (Hanzli P., 78.), Toma, Farkas B. (Klausz M., 78.) – Vitális (Berki, 62.). Vezetőedző: Klausz László
FERENCVÁROS: Dibusz – Somália, Blazic (Kovacevic, 56.), S. Mmaee, Pászka – Esiti, Loncar (Besic, 74.) – Auzqui (Laidouni, 56.), Zachariassen, Nguen (Marin, 64.) – Boli. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Bacsa (73.), ill. Boli (23., 52.), Zachariassen (32.), Lipták (78. – öngól)

Örömkupac: Tokmac Nguen (10) és Kristoffer Zachariassen (balra) kitűnően játszott az ETO ellen (Fotó: Árvai Károly)
Örömkupac: Tokmac Nguen (10) és Kristoffer Zachariassen (balra) kitűnően játszott az ETO ellen (Fotó: Árvai Károly)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik