FTC: Dollék látják, kinek van még szüksége időre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.16. 19:23
A labdarúgó NB I listavezetője, a Ferencváros a második téli felkészülési mérkőzésén 2–0-ra győzött a Zemplín Michalovce ellen. A gól nélküli első félidőt követően Nagy Dominik és Kárász Krisztián talált be, a zöld-fehérek megérdemelt sikert arattak. Az FTC vezetőedzője, Thomas Doll a meccs után elmondta, kemény teszt elé állította őket a nagymihályi csapat.

„Kemény teszt volt a mai. Az első félidőben mindkét csapat a legjobb összeállításában futballozott, ez látszott is, hiszen jó futballt mutatott a két együttes. Egy hét felkészülési időszak után kifejezett jó felmérő volt ez a játékrész. A második félidőben sok fiatalunk lehetőséget kapott. Ők is jól mentek előre, persze, azt látjuk, hogy van, akinek még kis időre van szüksége. Az eredmény nem mindig fontos a felkészülési időszak alatt, de jól játszottunk, szép gólokat szereztünk, ráadásul senki sem sérült meg. Ezeknek mindenképpen örülhetünk” – mondta Thomas Doll vezetőedző a fradi.hu-nak.Thomas Doll vezetőedző a fradi.hu-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik