FTC: aláírt a bosnyák válogatott védő – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.27. 12:12
null
Adnan Kovacevic a Ferencvárosban folytatja (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/bosnyak-valogatott-vedot-igazoltunk" target="_blank">fradi.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencváros a hivatalos honlapján bejelentette Adnan Kovacevic szerződtetését.

Igaznak bizonyult a korábbi sajtóhír, a 26 esztendős bosnyák belső védő a Fradiban folytatja a pályafutását. A háromszoros válogatott játékosnak lejárt a szerződése a lengyel első osztályú Korona Kielcénél, így szabadon igazolhatóként írt alá a magyar rekordbajnokhoz.

Kovacevic 17 esztendősen mutatkozott be a Travnik felnőttcsapatában, majd 2013 és 2017 között az FK Sarajevót erősítette. A legutóbbi három idényben a Kielce játékosa volt, összesen száz tétmérkőzésen lépett pályára a lengyel együttesben, amelyben 2019 óta csapatkapitány volt.

Az FTC új szerzeménye a 2019–2020-as idényben 34 lengyel élvonalbeli bajnokin játszott, s összesen öt gólt szerzett.

Az egyszeres bosnyák bajnok hátvéd tavaly októberben, a Finnország elleni 4–1-es győzelem alkalmával lépett pályára először hazája nemzeti csapatában, majd Görögország és Olaszország ellen is végig a pályán volt.

A címvédő nem közölte, hogy Kovacevic megállapodása mennyi időre szól.

A Ferencváros keretében immár két bosnyák futballista szerepel: Kovacevic mellett Eldar Civic is a zöld-fehérek játékosa.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Bogdán Ádám (Hibernian – Skócia, szabadon igazolhatóként), Adnan Kovacevic (bosnyák, Korona Kielce – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Myrto Uzuni (albán, NK Lokomotiva – Horvátország), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, kölcsön után végleg),
Aissa Laidouni (francia, FC Voluntari – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bőle Lukács (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Nagy Zoltán Olivér, Kovács Marcell, Redzic Damir
Kiszemeltek: Roko Baturina (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország, legutóbb kölcsönben NK Bravo – Szlovénia), Veljko Birmancsevics (szerb, FK Csukaricski – Szerbia), Marjan Sved (ukrán, Celtic – Skócia)
Távozók: Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Leandro (brazil-magyar, FTC II), Otigba Kenneth (szabadon igazolható), Silye Erik (mezőkövesdi kölcsön után Vasas)
Kölcsönbe távozók: Szánthó Regő (ZTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gastón Lódico (argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bőle Lukács (ZTE), Csonka András (ZTE), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik