FTC: Akik most kerültek ide, még időre van szükségük – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.25. 19:45
Thomas Doll nem keseredett el a Ferencváros Rapid Wientől elszenvedett 1–0-s vereségét követően.

„Jó tempójú meccset vívtunk. A Rapid Wien igazán erős együttes, de elégedett voltam a játékunkkal” – idézte a német szakembert a fradi.hu.fradi.hu.

„Jól tartották magukat a fiúk, a második félidőben pedig a gólszerzéshez is többször közel álltunk. Láttuk, hogy néhány játékosunk már egészen jó állapotban van, másoknak viszont még fel kell zárkózniuk. Egyértelmű, hogy akik most kerültek ide hozzánk, azoknak még kis időre van szükségük, hogy beszokjanak a csapatba.”

A mérkőzésen négy új szerzemény, Kleinheisler László, Julian Koch, Janek Sternberg és a szerda délelőtt bejelentett Amadou Moutari is a kezdőcsapatban szerepelt. A magyar játékossal elégedett volt Doll.

„Láthattuk, hogy Kleinheisler László már jócskán benne van a felkészülésben, akárcsak Julian Koch, aki végigjátszotta a mérkőzést. Janek Sternberg mögött viszont csak néhány edzés van, neki még fejlődnie kell. Amadou Moutari is bemutatkozott nálunk, gyors, mozgékony labdarúgó, aki biztosan sok örömet okoz majd nekünk. Sok jó teljesítmény volt a csapatunkban. Mindenkinek figyelembe kell vennie, hogy egy egészen új csapatunk van. Ma ugyan egy büntetőgóllal vereséget szenvedtünk, de jó úton vagyunk – igaz, sok munka áll még előttünk” – mondta Doll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik