FTC: Adriano középpályásként és védőként is játszana a Fradiban

Vágólapra másolva!
2010.09.04. 13:23
Adriano Alves, a Ferencváros brazil futballistája az ftc.hu-nak elmondta, akár védőként, akár középpályásként, de mindenképpen tagja szeretne lenni a kezdőcsapatnak.

„Inkább amolyan szűrő vagyok a védelem előtt, de védőként is játszottam már. Nem tudom, itt hol számol velem a mester, de nincs is jelentősége. Hosszú a bajnokság, lehetnek sérülések, eltiltások, és az csak az előnyömre válhat, hogy ha kiesik valaki a védelemből vagy a középpályáról, akkor ott lehetek kéznél. Persze, ez csak rövid távon lehet cél, hiszen hosszabb távon egyértelmű, hogy a kezdőcsapat biztos tagja akarok lenni. A Ferencváros nagy klub, amellyel szeretnék címeket nyerni. Ehhez sok segítséget nyújthat közönségünk, amely fantasztikus hangulatot teremt a meccseken" – mondta Adriano.

„Játszottam a brazil élvonalban (Coritiba) és a másodosztályban is (Ituano), de úgy érzem, itt most magasabb az iram annál, amit megszoktam, kevesebb az idő a gondolkodásra. Alkalmazkodnom kell a keményebb játékhoz."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik