FTC: a bajnoki rajton rögtön kupagyőzelmet ünnepelnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.14. 13:52
A zöld-fehérek első bajnoki mérkőzésükön veszik át a Szuperkupát, amelyet hatodszorra hódítottak el, ezzel egyedüli rekorderek lettek a sorozatban.

Az mlsz.hu-n olvasható hír szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség 2016-ra is kiírta a Szuperkupát, de a versenykiírás értelmében, ha a bajnoki címet és a Magyar Kupát ugyanaz a csapat nyeri meg, idén nem kerül sor Szuperkupa-mérkőzésre. Ebben az évben a Ferencváros mindkét említett sorozatban aranyérmes lett, ami azt jelenti, hogy automatikusan elnyerte a Szuperkupát is.

Érdekesség, hogy a Szuperkupa 1992-es első kiírása óta (amelyet követően nem minden évben hirdettek győztest) ez a harmadik alkalom, hogy egy csapat játék nélkül megkapta a végső győztesnek járó trófeát, és mindhárom esetben (korábban 1995-ben és 2004-ben) a Ferencváros volt a nyertes. A Fradi ezzel egyedüli klubként vezeti a Szuperkupa-győztesek örökrangsorát, hat elsőséggel (a Debrecennek öt, az Újpestnek három, az MTK-nak és a Videoton FC-nek kettő, a Győrnek egy Szuperkupa-diadala van).

A zöld-fehérek első hazai bajnoki mérkőzésükön, vagyis a szombaton este, 20.30-kor kezdődő, Haladás elleni bajnokin veszik át a győztesnek járó trófeát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik