FTC: Lipcseinek búcsúmeccset szerveznének - McCarthy

Vágólapra másolva!
2010.03.29. 20:21
Az ulloi129.wordpress.com honlapnak nyilatkozó Dave McCarthy társ-vezérigazgató szerint a klub mindenképpen búcsúmeccset szervezne Lipcsei Péternek.

„A kapitánynak mindenképpen szeretnénk egy szórakoztató búcsúmeccset szervezni, egy jónevű csapat ellen, vagy e szezon végére, vagy a következő elejére" – nyilatkozta a klubvezető, aki elmondta: azért dolgoznak, hogy „Magyarország legnagyobb csapatát újra a legjobbá" tegyék.

„A szezonbeli céljainkról azt tudom elmondani, hogy hazudnék, ha nem azt mondanám, nincs a fél szemünk a negyedik helyen, amely ideális esetben elég lenne az Európa Ligához. De a fő célunk mégis az, hogy stabilizáljuk a klubot, a pályán és azon kívül is, ezzel alapot adva egy sikeres jövő évi szezonhoz" – mondta McCarthy.

„A bizalom kulcskérdés, így remélem a szurkolók bennünk is bíznak: higgyék el, a játékosok, az edzők és a háttérstáb keményen dolgozik. Azért, hogy Magyarország legnagyobb csapatát újra a legjobbá is tegyük, s, hogy ez a legjobb csapat a legjobb stadionban játsszon – idővel Európában. Hiszünk ezekben a célokban, nem a pénz hozott ide minket: odahaza jobban keresnénk, s a családjainktól sem kellett volna elszakadnunk" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik