Felkészülés: kikapott a Mol Fehérvár a VfL Bochumtól

Vágólapra másolva!
2020.01.15. 18:46
A Spanyolországban edzőtáborozó Mol Fehérvár FC a német másodosztályban szereplő VfL Bochum ellen játszotta a harmadik edzőmérkőzését, ám továbbra sem tudott győzni: egy büntetőből és egy szabadrúgás után kapott góllal 2–0-s vereséget szenvedett.

Gól nélküli első félidőt követően a valamivel aktívabb németek szereztek vezetést, amikor a 61. percben értékesítették azt a büntetőt, amit azért kaptak, mert Hangya szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A hajrában aztán egy szabadrúgás után megduplázta előnyét a Bochum.

A Mol Fehérvár FC idén még nyeretlen: a Winterthurtól elszenvedett vereség, majd a Sion elleni döntetlen után most az első felkészülési meccsét vívó Bochumtól is kikapott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mol Fehérvár FC–VfL Bochum (német II. o.) 0–2 (0–0)
Mol Fehérvár FC:
Kovács D. – Fiola (Stopira, 70.), Muszliu (Juhász R., 76.), Vinícius (Tamás O. 70.), Hangya – Nego (Zsóri, 70.), Elek, Milanov – Kovács I. (Pátkai, 70.), Hodzic (Petrjak, 70.), Bamgboye (Szabó L., 76.).

A MOL FEHÉRVÁR FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete:
január 2.
Edzőtábor:január 4–18., Marbella (Spanyolország)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Január 10., péntek: Mol Fehérvár FC–FC Winterthur (svájci II. o.) 0–1
Január 13., hétfő: Mol Fehérvár FC–FC Sion (svájci I. o.) 1–1 (Petrjak)
Január 15., szerda: Fehérvár–VfL Bochum (német II. o.) 0–2
Január 18., szombat: Fehérvár–VfB Stuttgart (német II. o.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik