Felkészülés: győzelemmel zárta az edzőtáborozást a Kisvárda

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.21. 16:08
null
Az MTK simán legyőzte a Sahtart (Fotó: mtkbudapest.hu)
A Törökországban edzőtáborozó MTK Budapest a péntek délelőtti felkészülési meccse után délután újabb sikert könyvelhetett el, ezúttal a tartalékosan felálló Sahtar Donecket múlta felül 3–0-ra „nem hivatalos edzőmeccsen”. Szintén sikerrel zárta törökországi felkészülését a Kisvárda, amely 2–0-ra legyőzte a koszovói KF Dukagjinit. Mivel a Zalaegerszeg első csapatában több játékos is megbetegedett, a fakónak kellett beugrania az NK Nafta Lendava ellen. A zalaiaknak csak a becsületgól jött össze, 4–1-re kikaptak.



Miután az MTK délelőtt 3–2-re legyőzte a lengyel élvonal 4. helyén álló Radomiak Radomot a sikerhez kellett a télen szerződtetett Futács Márkó duplája is –, a délutáni felkészülési meccsén a Sahtar Doncek várt rá.

Nem jelentettek akadályt az ukránok, a kék-fehérek az első félidőben már 2–0-ra vezettek Bojan Miovszki és a 19 éves tehetség, Miknyóczki Ádám góljával. Még egy góllal megfejelte teljesítményét Miovszki a második félidőben, így a magyarok 3–0-s sikerrel zárták a törökországi edzőtáborozást. Az MTK Budapest hivatalos honlapja hozzáteszi: „a Sahtar nem a legerősebb sorával állt fel, az ukránokkal ezért edzéskeretek között játszottunk nem hivatalos edzőmeccset, így játékosaink az edzőtábor végén is mérkőzés jellegű edzésterhelést kaphattak.”

A Kisvárda szintén győzelemmel zárta törökországi felkészülését, a koszovói Dukagjini nem igazán tudta megszorongatni az NB I-ben 2. helyen telelő várdaiakat, akik 2–0-s győzelmet arattak.

Eredetileg péntek délelőtt játszotta volna utolsó felkészülési találkozóját a Zalaegerszeg első csapata a testvércsapat, a szlovén másodosztályú Nafta Lendava ellen, ám a ZTE több játékosa és stábtagja megbetegedett, így a tervezett főpróba ebben a formában elmaradt.

Ettől független nem maradt ellenfél nélkül a korábban a zalaegerszegieket is irányító Bóér Gábor együttese, a „nagyok” helyett a zalaiak második csapata ugrott be. Igaz, sok köszönet nem volt benne, a lendvaiak 4–1-re győztek.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Kisvárda–KF Dukagjini (koszovói) 2–0 (1–0)

Side (Törökország)
KISVÁRDA: Dombó – Peteleu (Czene), Prenga (Kravcsenko), Csirkovics, Leoni – Melnik, Karabeljov (Makowski) – Navrátil (Bumba), Ötvös (Szőr), Camaj (Gosztonyi) – Mesanovic (Heles)
Gólszerző: Melnik (20.), Mesanovic (57.)

MTK–Sahtar Doneck (ukrán) 3–0 (2–0)
Törökország
MTK:
Csenterics – Varju, Rajkovics, Nagy Zs., Herrera – Kata, Szpirovszki, Kocsis (Kovács, a szünetben; Palincsár, 66.) – Miknyóczki, Miovszki, Kovácsréti
Gólszerző: Miovszki (11., 82.), Miknyóczki (24.)

ZTE–NK Nafta Lendava (szlovén II.) 1–4 (0–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik