Felkészülés: délelőtt iksz, délután négygólos győzelem a Pakstól Szlovéniában

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.11. 20:39
null
Böde Dániel góljával ért el döntetlent a Paks (Fotó: Paksi FC/Facebook)
Döntetlennel kezdte szlovéniai edzőtáborát a Paksi FC, amely 1–1-es eredménnyel zárt a román FC Hermannstadt elleni vasárnapi első felkészülési mérkőzésén, majd délután 4–0-ra legyőzte a dél-erdélyi csapatot.

 

A román másodosztályban szereplő nagyszebeni együttes Silviu Balaure révén a 44. percben előnybe került, de a szünet után Böde Dániel egyenlíteni tudott. Újabb gól nem született, így döntetlennel indította szlovéniai edzőtáborát a Paks. 1–1

Délután aztán jött az újabb összecsapás a két csapat között, és a tolnaiak ezúttal alig húsz perc alatt kétszer is betaláltak: Sajbán Máté, majd Ádám Martin volt eredményes, s a nagyszebeniektől nem jött válasz a szünetig. A második félidőben még kilenc percet sem kellett várni az újabb paksi gólra: Szendrei Ákos a 48. percben növelte háromra az előnyt. A végeredményt is ő állította be, a 87. percben alakította ki a 4–0-s végeredményt.

A 2021–2022-es idényre készülő Tolna megyei csapat július 10-től egy hétig edzőtáborozik Szlovéniában, amely idő alatt összecsap még a bosnyák FK Zeljeznicarral, a cseh 1. FC Slováckóval és az izraeli Beitar Jeruzsálemmel is.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Paksi FC–FC Hermannstadt A (Nagyszeben, román, II.) 1–1
(0–1)
Paksi FC: Simon B. – Görög G., Szélpál, Lorentz, Debreceni Á. – Bertus, Gyurkits (Budai I.), Windecker – Hahn, Böde (Szendrei), Nagy R. (Süvöltős). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Böde (62.), ill. Balaure (44.)

Paksi FC–FC Hermannstadt B (Nagyszeben, román, II.) 4–0 (2–0)
Paksi FC: Rácz – Kulcsár, Kinyik, Lenzsér. Szabó J. – Papp (Budai I.), Kesztyűs, Haraszti – Sajbán, Szendrei, Ádám (Süvöltős). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Sajbán (8.), Ádám (18.), Szendrei (48., 87.)
Forrás: paksifc.hu

A PAKSI FC NYÁRI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete:
június 17.(orvosi vizsgálatok)
Edzőtábor:
Zrece (Szlovénia), július 10–17.
Június 30.: Paks–III. Kerület (NB II) 7–2 (Bognár I. 2, Haraszti 2 – a másodikat 11-esből, Szabó B., Windecker, Ádám)
Július 3.: Paksi FC–Pécsi MFC (NB II) 5–2 (Bertus, Sajbán, Ádám 2, Haraszti)
Július 7.: Paksi FC–Budaörs (NB II) 5–0 (Ádám 2, Gyurkits, Nagy R., Hahn)
Július 11.: Paksi FC–FC Hermannstadt (Nagyszeben, román, II.) 1–1 (Böde)
Július 11., Paksi FC–FC Hermannstadt B (Nagyszeben, román II.) 4–0 (Sajbán, Ádám, Szendrei 2)
Július 14., 17.00: Paksi FC–FK Zeljeznicar (bosnyák) – Zrece
Július 15., 17.00: Paksi FC–1. FC Slovácko (cseh) – Zrece
Július 17., 17.00: Paksi FC–Beitar Jeruzsálem (izraeli) – Bad Radkersburg (Regede, Ausztria)
Július 24.: Paksi FC–Budafoki MTE (NB II) (helyszín: még nem eldöntött)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik