Felkészülés: Baráth-gól a Vasasban – iksz Mezőkövesden

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 12:23
null
Baráth Botond megszerezte az első gólját a Vasasban (Fotó: Vasas FC)
A labdarúgó NB I júliusi végi rajtjára készülő Mezőkövesd az élvonalba visszatérő Vasast fogadta szombaton felkészülési mérkőzésen.

 

 

A Mezőkövesd a második, a korábbi kövesdi edző, Kuttor Attila által irányított Vasas a harmadik nyári edzőmeccsét játszotta szombaton.

A vezetést korán megszerezték a hazaiak Marin Jurina kilencméteres fejesével, ám a Vasas új szerzeménye, a Honvédtól szerződtetett Baráth Botond még a szünet előtt egyenlített a héten szerződést hosszabbító Vida Máté szögletéből – ki is alakítva ezzel a végeredményt.

A hajrában a csereként beálló, a nyáron Diósgyőrből visszatérő Molnár Gábornak megvolt a helyzete, hogy eldöntse a meccset a Mezőkövesd javára, de Uram János védeni tudott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MEZŐKÖVESD–VASAS 1–1

V.: Karakó Ferenc (Horváth Róbert és Tőkés Róbert)
Mezőkövesd Zsóry FC:Tordai – Kállai Z.,Bobál D., Pillár, Vajda, Kotula – Cseke, Besirovic – Szelmani, Kis T.,Jurina. Cserék: Ryabenko, Madarász, Derekas, Karnickij, Vadnai, Rabatin, Molnár, Cseri, Qaka, Drazsics, Nagy D., Babati, Sipos, Bodnár. Vezetőedző: Supka Attila
Vasas FC: Jova - Szivacski, Otigba, Baráth, Silye – Hidi M, Hinora, Berecz – Ihrig-F., Bobál G., Géresi
Cserék:Uram, Dombó, Szilágyi Z., Radó,Litauszki, Márkvárt, Kapornai, Pátkai,Faragó, Vida, Terbe, Sztojka, Szalai,Cipf, Deutsch, Pekár, Novothny, Zimonyi. Vezetőedző: Kuttor Attila
G.: Jurina (5.), ill. Baráth (44.)

TOVÁBBI SZOMBATI EREDMÉNYEK
Debreceni VSC–Sényő FC 8–0
Kisvárda Master Good–Hajduk Split (horvát) 1–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik