Felkészülés: az MTK négygólos sikerrel nyitott

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 16:55
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az MTK labdarúgócsapata, a fővárosi kék-fehérek 4–0-ra győzték le az NB II Keleti csoportjában szereplő Balmazújvárost – tudatta az MTK hivatalos facebook-oldala.

Az NB I második helyén álló kék-fehérek nem sokáig húzták az időt, és már az első negyedóra végén megszerezték a vezetést, Kanta 20 méterről lőtt a jobb felső sarokba (1–0).

Fél óra játékhoz érve gyakorlatilag eldőlt a találkozó, két perc alatt kétszer is betalált az MTK, előbb Ladányi átadásából Kelemen, majd Wolfe szerzett gólt (3–0).

A második félidő elején Nikházi előkészítése után Balajti is bevette a Balmazújváros kapuját, így kialakítva a 4–0-s végeredményt.

A kék-fehérek legközelebb február 2-án, a Vác ellen lépnek pályára.

Az első osztály utolsó előtti helyén álló Egri FC is érdekelt volt kedden. A harmadik felkészülési mérkőzéseküket játszó együttes számára eddig nem sok sikerélmény adódott, előbb a Szolnok, majd a Hatvan ellen szenvedtek 1–0-s vereséget.

A hevesi csapat ezúttal az NB II Keleti csoportjának 5. helyén álló Ceglédet fogadták, és bár Horváth Zoltán góljával megszerezték meg a vezetést, a vendégek egy utolsó perces büntetővel fordítottak – adta hírül az egrifc.hu.

Az egrieknél végigjátszotta a mérkőzést a szerb próbajátékos Braniszlav Vukomanovics.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK BUDAPEST–BALMAZÚJVÁROS 4–0 (3–0)
Budafok, 50 néző. V: Kovács G.
MTK, 1. félidő: Hegedüs L. – Wolfe, Vukmir, Kelemen, Hidvégi – Pölöskei Zs., Vadnai – Bese, Kanta J., Ladányi – Tischler. 2. félidő: Groppioni – Nagy T., Major, Kálnoki Kis, Deutsch – Pintér Á., Zsidai L. – Kolega, Nikházi, Rácz F. – Balajti
BALMAZÚJVÁROS, 1. félidő: Mester – Németh Á., Ludánszki I., Kiss L., Virágh A. – Kónya – Nagy R., Belényesi, Szőllősi F., Karacs – Urbin. 2. félidő: Szalma – Csobán, Papp F., Kállai G., Németh Á. – Arnóczki – Nagy R., Sándor I., Murák, Virágh A. – Urbin
G: Kanta J., Kelemen, Wolfe, Nikházi
EGRI FC–CEGLÉDI VSE 1–2 (0–0)
Eger, 50 néző. V: Urbán E.
EGER: Brljak – Balog Zs., Katona A., Cs. Pavicsevics, Mecsinovics, Vukomanovics – Koós, Albert Á. (Pavlov), Kovács G., Németh N. (Albert Á.) – Horváth Z.
CEGLÉD, 1. félidő: Miski – Robson, Ladiszlai, Makrai, Juhász D. – Csurka, Nagy L., Brdarics, Szkunc – Kormos, Bata. 2. félidő: Schmidt – Robson, Miklósvári, Czégel, Farkas I. – Markó, Kenderes, Koncz, Hegyesi – Medgyesi, Baranyi
G: Horváth Z., ill. Markó, Koncz (11-esből)
MTK
Felkészülés kezdete: Január 7.
Tervezett edzőtábor: Törökország, február 9–16., Belek
LEJÁTSZOTT ÉS TERVEZETT TÉLI MÉRKŐZÉSEK
Január 29., 15.00 MTK–Balmazújváros 4–0
Február 02., 15.00 MTK–Vác
Február 05., 13.00 MTK II–Cegléd
Február 05., 15.00MTK-Ajka
Február 19., 13.00 MTK II–Csákvár
Február 19., 15.00MTK–Zlaté Moravce (szlovákiai)
Február 23., 13.00 MTK II–Nyíregyháza
Február 23., 15.00
MTK–Banská Bystrica (szlovákiai)
AZ EDZŐTÁBORRA TERVEZETT MÉRKŐZÉSEK
MTK–Vaslui (román)
MTK–Sigma Olomuc (cseh)
MTK–Metalurh Doneck (ukrán)
EGRI FC
Felkészülés kezdete: január 8.
Tervezett edzőtábor:
LEJÁTSZOTT ÉS TERVEZETT TÉLI MÉRKŐZÉSEK
Január 22. Egri FC–Hatvan 0–1
Január 26. Egri FC–Szolnok 0–1
Január 29. Egri FC–Cegléd 1–2
Január 31. Egri FC–Kazincbarcika
Február 2. Puskás Akadémia–Egri FC
Február 9. Egri FC–Nyíregyháza
Február 12. Egri FC–Rimaszombat (szlovákiai)
Február 15. Mezőkövesd–Egri FC
Február 22. Egri FC–Puskás Akadémia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik