Felkészülés: a Vasas ikszelt orosz másodosztályú ellenfelével

Vágólapra másolva!
2011.03.27. 12:07
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas 1–1-es döntetlent játszott az orosz másodosztályú Baltika Kalinyingráddal felkészülési mérkőzésen.

A találkozó mindkét gólja tizenegyesből született: előbb Ponczók Csaba buktatása után Ferenczi István volt eredményes, majd nem sokkal később Németh Gábor húzta el az ellenfél játékosának lábát, amiért büntetőt ítélt a játékvezető.

A második félidőben a csereként beálló Présinger Ádám ágyékhúzódást szenvedett, és mivel Komjáti András csapatának nem volt több cserelehetősége, a Vasasnak emberhátrányban kellett befejeznie a mérkőzést.

„Más futballkultúrájú csapatok ellen mindig jó dolog tapasztalatokat gyűjteni, ezúttal sem volt ez másként. Kemény iramú találkozón vagyunk túl, amely – úgy ítélem meg – kifejezetten hasznos volt a számunkra. Az utóbbi időszakhoz képest már kicsit jobb támadójátékot láttam a csapattól, különösen a második félidőben vezettünk néhány szép akciót, Lázoknak és Arszicsnak több átgondolt és jó indítása is akadt. Kulcsár a jobbhátvéd posztján is jól megállta a helyét, Arnaut is magabiztosan illeszkedett vissza a védelem tengelyébe. Elöl Szilágyin feltétlenül látszott a nagy akarat, sokszor jól tartotta meg a labdákat, bár helyzetekig nem jutott el” – mondta Komjáti András a Vasas honlapjának a találkozó után.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VASAS-HÍD–BALTIKA KALINYINGRÁD (orosz, II.) 1–1 (0–0)
Sopron, 100 néző
VASAS: Németh G. – Kulcsár (Balog, 60.), Mileusznics (Arnaut, 46.) Gáspár, Polényi (Présinger, 46.) – Lázok, Kovács G., Lisztes (Ponczók, 60.), Arszics – Szilágyi (Beliczky, 60.), Ferenczi. Vezetőedző: Komjáti András
A Vasas gólszerzője: Ferenczi (11-esből)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik