Felkészülés: a Pécstől kikapott, a Kozármislenyt megverte a Paks

Vágólapra másolva!
2023.01.21. 16:02
null
A zöld mezes paksiak Törökországból hazatérve a Kozármislenyt tudták legyőzni az utolsó téli edzőmeccsükön (Fotó: paksifc.hu)
Csak úgy, mint tavaly nyáron, a Pécsi MFC és a Kozármisleny ellen tartotta a bajnoki főpróbát a Paksi FC, ám amíg akkor mindkét NB II-es riválisát legyőzte (előbbit 2–0-ra, utóbbit 2–1-re), szombaton csak a Kozármisleny (3–0) ellen járt sikerrel, a Pécs elleni találkozót elveszítette. Waltner Róbert, a tolnai együttes vezetőedzője egy nappal a páros mérkőzés előtt arról (is) beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy a két összeállításból lehet majd arra következtetni, miként állhat fel a jövő heti tavaszi bajnoki rajton a csapata, ilyen megközelítésből érdekes lehet, hogy a vereséget az erősebbnek vélt gárda szenvedte el.


„Az eredmény becsapós, az első játékrészben ugyanis két-három gól volt a két csapat között, más kérdés, hogy nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, a meccs végén pedig egy perc alatt kétszer is betalált az ellenfelünk
– értékelt lapunknak a PMFC elleni 3–0-s vereséget követően Windecker József. – Nehéz ilyenkor mit mondani, de az ilyen meccsekből is tanulni kell! Hogy mi a legfőbb tanulság? Hiába játszol fölényben, ha kimaradnak a helyzeteid, egy NB II-es csapat is megbüntet. Nem könnyű pozitívumokat találni, de abba tudunk kapaszkodni, hogy sok gólszerzési lehetőséget alakítottunk ki. Van még egy hetünk a Kisvárda elleni bajnoki rajtig, ennél jóval több van bennünk, az eddigi felkészülési találkozóink nem azt mutatták, hogy ilyen irányba megyünk. A klub nagyszerű körülményeket biztosított nekünk a törökországi edzőtáborban, jár ezért a köszönet, aztán miután hazajöttünk, egészen más viszonyok fogadtak: pénteken hóviharban, műfüvön tudtunk csak edzeni. A Pécs elleni meccset füvön játszottuk, de a körülmények messze nem voltak optimálisak, gyorsan hozzáteszem, erre nem foghatjuk a vereséget.”

A harmincéves labdarúgó csapata mindhárom törökországi felkészülési meccsén pályára lépett, ám mert a lengyel Jagiellonia Bialystok (1–2) és a szerb FK Vojvodina (1–2) ellen is vesztes csapat tagja volt, a luxemburgi RFC Union Luxembourggal pedig gól nélküli döntetlent játszott a Paks, a felkészülést végül győzelem nélkül zárta.

„Tény, nem nyertünk Törökországban, ez mégsem volt ott a fejemben, hiszen mindegyik meccsen működött a játékunk és sok helyzetet alakítottunk ki – folytatta Windecker József. – A Pécs elleni mérkőzésünk miatt ugyanakkor el vagyok kenődve, az nagyon nem úgy sikerült, ahogyan reméltük. Bízom benne, úgy leszünk ezzel, hogy kaptunk egy nagy pofont, és meg akarjuk mutatni, csak kisiklás volt a szombati kilencven perc. A Kisvárda jelentős játékerőt képvisel, ellene biztosan nem férnek bele a hasonló hibák, ha jól akarunk rajtolni.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
PAKSI FC–PÉCSI MFC (II.) 0–3 (0–0)
Paks.
PAKS:
Nagy G. – Osváth, Kinyik, Kádár, Szabó J. – Windecker, Balogh B. – Bőle, Papp K., Haraszti – Sajbán Máté
PMFC:
Helesfay – Svedjuk (Mayer), Rácz, Pejovics, Katona L. – Kocsis B., Szeles (Terbe), Kesztyűs (Krausz), Hegedűs M. (Szabó M.) – Harsányi (Kártik), Tóth-Gábor (Gera Z.)
Gólszerző:
Pejovics, Gera Z., Kocsis B.
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert (a klub honlapjának):
– Az első félidőben jól játszottunk, kidolgoztunk két nagy helyzetet is, míg a Pécsnek nem adódott egyetlen lehetősége sem, így elégedett voltam az első negyvenöt perccel. A szünetben arra kértem a srácokat, folytassák tovább, amit elkezdtek, mert jól néz ki a játékunk. A második játékrész viszont érthetetlen, az utolsó félóra rosszul alakult, kimondottan nem tetszett. A mérkőzés után komolyan elbeszélgettem a fiúkkal, remélem, Kisvárdán erre úgy reagálnak, ahogyan arra számítok.

PAKSI FC–KOZÁRMISLENY (II.) 3–0 (1–0)
Paks.
PAKS:
Simon B. (Kovács F.) – Vas G., Kovács N., Pupp, Nyári – Szécsi, Haris, Gyurkits, Horváth K. – Hahn (Ribár), Görög
KOZÁRMISLENY: Lékai – Várkonyi, Gajág, Horváth D., Turi – Tölgyesi, Vajda, Kosznovszky, Vogyicska – Bartha, Kirchner
Gólszerző:
Görög, Haris, Horváth K.

ÚJPEST FC–FK PODBREZOVÁ (szlovák) 1-1 (1-0)
Budapest, Szilágyi-Tábor utcai sportközpont.
ÚJPEST: Banai – Pauljevics, Csongvai, Hall, Antonov – Jakobi, Mack – Simon K., Katona M., Csoboth – Mudrinszki
Az Újpest gólszerzője: Katona M.
Az Újpest nem hozta nyilvánosságra a cseréit.

Kecskeméti TE–Csákvári TK (NB II) 1–3 (Beliczky, ill. Gréczi, Körmendi, Fejős)
Kecskeméti TE–FC Zlaté Moravce (szlovák, Aranyosmarót) 1–0 (Horváth)

Ma játszották
14.00: Vasas–Gyirmót FC Győr (NB II) – az eredményt még nem hozták nyilvánosságra

A KECSKEMÉTI TE FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
Január 5–13., Belek, Törökország

Felkészülési mérkőzések
Január 3., 13.00:
KTE–Békéscsaba Előre 4–2 (Győri B., Hatvani, Banó-Szabó, Pejovics)
Január 6.: KTE–Magdeburg (német) 1–4 (Belényesi)
Január 10.: KTE–Rapid Bucuresti (román) 1–3 (Katona B.)
Január 10.: KTE–Universitatea Craiova (román) 1–3 (Hadaró)
Január 13.: KTE–Teplice (cseh) 3–2 (Horváth K., Tóth B., Katona B.)
Január 21., 11.00 (zárt kapu): Kecskeméti TE–Csákvári TK (NB II) 1–3
Január 21. 13.00 (zárt kapu):
Kecskeméti TE–FC Zlaté Moravce (szlovákiai, Aranyosmarót) 1–0

A PAKSI FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 7–18., Belek, Törökország

Felkészülési mérkőzések
Január 11.: Paksi FC–Jagiellonia Bialystok (lengyel) 1–2 (Sajbán)
Január 14.: Paksi FC–FK Vojvodina (szerb) 1–2 (Varga B.)
Január 17.: Paksi FC–RFC Union Luxembourg (luxemburgi) 0–0
Január 21.: PMFC (NB II)–Paksi FC 3–0
Január 21.: Kozármisleny (NB II)–Paksi FC 0–3

A VASAS FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 7–18., Belek, Törökország

Felkészülési mérkőzések
Január 10.: Vasas–Neftci Baku (azeri) 1–1
(Zimonyi)
Január 14.: Vasas–FK Novi Pazar (szerb) 1–1 (Radó – 11-esből)
Január 14.: Vasas–Ceské Budejovice (cseh) 3–2 (Litauszki, Zimonyi, Feczesin)
Január 17.: Vasas–Austria Wien (osztrák) 1–3 (Holender)
Január 17.: Vasas–FC Baník Ostrava (cseh) 1–0 (Novothny)
Január 21.: Vasas–Gyirmót FC Győr (II.) – az eredményt még nem hozták nyilvánosságra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik