Felkészülés: 60 és 45 perces félidők, győzött a Honvéd

CS. A., Z. A.CS. A., Z. A.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 23:54
null
3–0-ra győzött a Honvéd <a href="https://honvedfc.hu/hirek/gyoztes-gyakorlas/2021-10-08?fbclid=IwAR3YcoaNNAt6Z9b3i3Mhn2RubOXdntbtx1x3wkmNLaXZlqq33AXXXOzqvHU" target="_blank">(Fotó: honvedfc.hu)</a>
Fölényes győzelmet aratott a Bp. Honvéd az NB II-es Siófok elleni felkészülési mérkőzésen (3–0). Rendhagyó módon az első félidő 60, a második pedig 45 percig tartott.

 

„Megkaptuk a megfelelő meccsterhelést, és bár nem mindig nyomtuk be a kapuja elé a Siófokot, összességében megérdemelten nyertünk – mondta lapunknak Nagy Gergő, a Bp. Honvéd 28 esztendős középpályása. – Már a jövő heti, Fehérvár elleni bajnokira is gyakoroltunk különböző elemeket, sikerült is. A kemény heti munka után hétvégére pihenőt kaptunk, legközelebb hétfőn találkozunk.”

A futballista kevés játéklehetőséget kapott az idényben, mindössze száznyolc perc jutott neki az eddigi nyolc bajnokin.

„Nem egyszerű megélni a helyzetet, de mivel csapatjátékos vagyok, örülök az utóbbi időben elért győzelmeknek – amíg megy a szekér, a szakmai stábnak nincs oka változtatni. Inkább szerezzük sorra a pontokat, mint hogy játsszak, de nem jönnek az eredmények. Persze nem adom fel, továbbra is harcolok a csapatba kerülésért.”

A Paksi FC az NB II-es Budafoki MTE vendégeként játszott felkészülési mérkőzést – zárt kapuk mögött. A csapat Windecker József góljával a 11. percben szerzett vezetést, a szünetben Bognár György vezetőedző a kapus Rácz Gergő kivételével mindenkit lecserélt, hogy aztán a bajnokságban már ötgólos Ádám Martin az 52. percben betaláljon, beállítva ezzel a végeredményt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
BP. HONVÉD–BFC SIÓFOK 3–0 (1–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 100 néző V: Oláh G.
HONVÉD, 1. félidő: Tujvel – Kovács N., Baráth B., Klemenz (Lovric), Talys – Machach, Nagy G., Banó Szabó (Keresztes) – Zsótér, Eppel, Májer. 2. félidő: Tujvel – Mezgrani, Batik, Lovric (Szabó T.), Tamás K. – Hidi, Pantelics, Nono – Bőle, Lukics, Balogh N.
G: Eppel, Bőle, Nono

MOL FEHÉRVÁR–HALADÁS 1–1 (0–0)
Székesfehérvár, zárt kapuk mögött
FEHÉRVÁR: Kovács D. – Kojnok, Lüftner, Alef (Dinnyés), Hangya (Heister) – Bamgboye (Kovács I.), Nyári (Dárdai), Makarenko, Petrjak – Kodro, Zivzivadze (Csoboth)
G: Kodro, ill. Monori

BUDAFOKI MTE–PAKSI FC 0–2 (0–1)
Promontor utca, zárt kapuk mögött, V: Gaál Á.
PAKS: Rácz G. – Lorentz, Tamás O., Lenzsér, Szabó J. – Kesztyűs, Windecker, Szabó B., Sajbán Máté – Böde, Nagy R. 2. félidő: Rácz G. – Kulcsár D., Szélpál, Kinyik, Medgyes – Papp K., Bognár I., Balogh B., Gyurkits – Pethő, Ádám
G: Windecker, Ádám

VASAS–ÚJPEST 2–1 (1–1)
Illovszky Rudolf Stadion, V: Dolnegó
ÚJPEST, 1. félidő: Banai – Kutrumbisz, Diaby, Fehér – Pauljevics, Stieber Z., Mack, Mitrovics, Antonov – Tallo, Beridze. 2. félidő: Hámori (Tomori) – Kovács D. (Kálnoki-Kis Zs.), Máté, Eckl, Katona M. – Simon K., Bjelos, Szakály P., Mucsányi (Yayaha) – Kone, Viana
G: Feczesin, Bobál G., ill. Tallo (11-esből)
A csapatok kétszer 60 percet játszottak

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik