Fehérvár: Zivzivadze vétséget követett el, Bumba is távozik – Juhász Roland

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 11:21
null
Juhász Roland (balra) és Huszti Szabolcs válaszolt a szurkolók kérdéseire (Fotó: Facebook/Mol Fehérvár FC)
A székesfehérvári városházán tartott szurkolói ankétot a Mol Fehérvár FC, amelyen Huszti Szabolcs vezetőedző és Juhász Roland sportigazgató is válaszolt a kérdésekre – írja a feol.hu

 

A tavaszi rajt előtt tartott szurkolói ankéton kérdezhették a drukkerek Huszti Szabolcsot, a Mol Fehérvár vezetőedzőjét, valamint Juhász Roland sportigazgatót is. A csaknem másfél órás beszélgetésen szóba került a klub átigazoláspolitikája, a bérezés és bizonyos játékosok helyzete is.

A Fehérvár két játékos igazolt a télen, Tobias Christensen a norvégiai Valerengától, míg Deybi Flores a görög Panetolikosztól érkezett.

„Szeretnénk olyan játékosokat találni, akik innen később tovább akarnak lépni, van bennük ambíció, teljesítményre törekszenek. Szélsőt és támadót keresünk még. A nyolcadik helyezés nem könnyíti meg a helyzetünket – mondta Juhász Roland. Folyamatában a lejáró szerződésű labdarúgókat is kell figyelnünk, ha lehet, megállapodni velük, hiszen olyan ritka időszakot élünk, hogy nyolc-kilenc játékosunk szerződése is lejár a nyáron. A scoutok nem csupán a teljesítményre koncentrálnak, mikor játékost keresnek, monitorozzák a futballisták személyiségét is.”

A sportigazgató arról is beszélt, hogy mi történt Budu Zivzivadzéval és miért távozik Claudio Bumba: „Zivzivadze vétséget követett el, ami nem elfogadható. Távoznia kell a klubtól, nem számítunk rá a jövőben, lehet, hogy a napokban el is kerül a csapattól. Szeretnénk változtatni a kereten. Amikor visszatértem, nagyon sok ember távozott. Továbbra is azt éreztem, hogy ugyanolyan élettelen tekintetekkel szembesülök a folyosón. Bumbával nem működött a kémia, nem fér bele az elképzelésekbe.”

Huszti Szabolcs vezetőedző szerint kontrollálni szeretnék a játékot, és ha minőségi játékosokkal rendelkeznek, képesek erre.

„Xavi is európai focit játszott az arabokkal, ezt szeretném megvalósítani itt is” – vélekedett céljairól a 39 éves szakember.

A vezetőedző arról is beszélt, hogy a csapatnak nincs esélye magasabban jegyzett bajnokságokból igazolni: „Mi nem a felső polcról válogathatunk. A Bundesligából, vagy francia másodosztályból sem tudunk igazolni, megfizethetetlenek.”

Juhászék szeretnék a magyar magot is erősíteni, olyan játékosokat szerezni, akik összefogják az öltözőt. A sportigazgató kitért a tulajdonossal, Garancsi Istvánnal való viszonyukra is, elmondta, hogy eddig rugalmasan kezelték az igazolásokat, illetve bérezéssel kapcsolatban is megosztott információkat. Úgy fogalmazott, a most érkezett játékosok, valamint a jövőbeli érkezők estében is teljesítményorientált bérezés szerepel a szerződésben, azt azonban nem részletezte, hogy ez milyen formában valósul meg.

Huszti arról is beszélt, hogy fontos a drukkerek és a csapat közötti kapcsolat: „A szurkolók sokat hozzá tudnak tenni, és el is tudnak venni. Rossz hallani kettő-nullánál a »senkik vagytok« rigmust. Nem színházban vagyunk, el lehet mondani a kritikát, de a teljes meccs alapján tegyék meg a szurkolók. Persze, a csapatnak kell megtenni az első lépést.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Tobias Christensen (norvég, Valerenga – Norvégia), Deybi Flores (hondurasi, Panetolikosz – Görögország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Szabó Levente (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Malcom Edjouma (francia-marokkói, FCSB – Románia), Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Kovács Bence (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna, lejár a kölcsönszerződése), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia, onnan kölcsönbe: ETO FC Győr)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Funsho Bamgboye (nigériai-magyar, Rapid Bucuresti – Románia), Claudiu Bumba (román, Rapid Bucuresti – Románia), Budu Zivzivadze (grúz, Hapoel Beer-Seva – Izrael)

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

Január 29., vasárnap
17.30:Kecskeméti TE–Mol Fehérvár – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC15121236–13+2337
2. Kecskeméti TE1668223–16 +726
3. Kisvárda1674527–29 –225
4. Puskás Akadémia1667322–18 +425
5. Zalaegerszegi TE1664625–19 +622
6. Paksi FC1563627–26 +121
7. Debreceni VSC1655627–27 020
8. Mol Fehérvár1654720–23 –319
9. Mezőkövesd1644818–26 –816
10. Újpest FC1644819–29–1016
11. Budapest Honvéd1644816–27–1116
12. Vasas FC1636713–20 –715

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik