Fehérvár: Szégyenteljes vereség volt – Kovácsik Ádám

Vágólapra másolva!
2019.11.25. 09:01
null
Kovácsik Ádám (balra) sem tudta megmenteni a vereségtől a Mol Fehérvárt a Puskás Akadémia ellen (Fotó: Micheller Szilvia)
Nem Kovácsik Ádámon múlott, hogy a Mol Fehérvár a labdarúgó NB I 13. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Puskás Akadémiától: a 28 esztendős kapus többször is bravúrral hárított, csapattársai közül azonban senki sem tudott teljesítményben felnőni melléje.


„Szégyenteljes a három-egyes vereség, s valljuk meg, lehetett volna nagyobb különbségű is – mondta a Nemzeti Sportnak az egyszeres válogatott Kovácsik Ádám, aki a három kapott gól ellenére a Mol Fehérvár legjobbja volt szombat este. – A mutatott teljesítményt most már nem lehet a szőnyeg alá söpörni, a vereséget nem lehet semmire sem fogni, sürgősen változtatnunk kell, mert ez így nem lesz jó. Elfogadhatatlan, hogy hazai pályán az Újpest és a Ferencváros után a Puskás Akadémiától is kikaptunk, hullajtjuk az értékes pontokat. Nem először fordul elő, hogy hátrányban futballozunk, jó lenne végre vezetést szerezni, mert akkor nyugodtabban játszhatnánk.”

A Mol Fehérvár a legutóbbi négy hazai bajnokija közül csak a Debrecen ellenit nyerte meg 2–1-re, az Újpesttől 2–0-ra, a Ferencvárostól 2–1-re, míg a Puskás Akadémiától 3–1-re kapott ki. A csapat teljesítménye kapcsán elmondható még, hogy a legutóbbi öt bajnokijából csak egyet, a sereghajtó Kaposvár ellenit nyerte meg (2–0-ra).

NB I, 2019–2020, 13. FORDULÓ
NOVEMBER 23., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Kisvárda–Debrecen 1–0
Kisvárda,Várkerti StadionIványi Zoltán
Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia 1–3
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKarakó Ferenc
Bp. Honvéd–Paks 2–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám
Mezőkövesd–Kaposvár 2–0
Mezőkövesd,Városi StadionSolymosi Péter
Újpest–Diósgyőr 0–2Budapest,Illovszky Rudolf StadionAndó-Szabó Sándor
NOVEMBER 24., VASÁRNAP
Ferencváros–ZTE 3–2
Budapest,Groupama ArénaBognár Tamás
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1292123–10+1329
2. Mezőkövesd Zsóry FC1383219–10 +927
3. Mol Fehérvár FC1382326–14+1226
4. Puskás Akadémia FC1372423–16 +723
5. Budapest Honvéd1371518–17 +122
6. Újpest FC1352618–20 –217
7. Kisvárda1352616–19 –317
8. Diósgyőri VTK1351714–20 –616
9. Debreceni VSC125721–25 –415
10. Paksi FC1332815–25–1011
11. Zalaegerszegi TE FC1325620–20 011
12. Kaposvári Rákóczi FC13211 9–26–17 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik