Fehérvár: „Nincs akadálya, hogy már Kölnben pályára lépjen” – Sallói István az új igazolásról

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.08.17. 10:22
null
Az edzésen már fehérvári szerelésben léphetett pályára Kasper Larsen, és csütörtökön játszhat is (Fotó: Mol Fehérvár FC) <br />
Hátvédet szerződtetett a Fehérvár FC, a dán Kasper Larsen már csütörtökön, az 1. FC Köln elleni Ekl-selejtezőben bemutatkozhat új csapatában. Sallói Istvánt, a klub  sportigazgatóját faggattuk a szerződésről.


„Adrian Rus távozása és Nikola Szerafimov sérülése miatt középső védőre volt szükségünk
– mondta Sallói István, akit arról kérdeztünk, hogyan születik meg a döntés ilyen esetben. –Van egy megfigyelőhálózatunk, scoutrendszerünk, elsősorban ezek a munkatársaink monitorozzák a nemzetközi piacot, és a szakmai stáb kérésére szűkítik a szóba jöhető jelöltek listáját. A megadott paraméterek alapján azokat figyeltük ebben az esetben, akik játékban vannak, képesek a háromvédős rendszerben futballozni, erősek a fejpárbajokban, és pontosak a passzjátékban, vagyis tudják segíteni a támadójátékot, be tudnak lépni az akciók felépítésébe. És a vezetőedző, Michael Boris szava is meghatározó ezekben az esetekben. Megnézzük az adatokat, milyen erős klubban, bajnokságban játszott korábban az adott játékos, a személyisége alapján illik-e a közösségbe, és idővel kialakul, egyáltalán kik jöhetnek szóba. S nemcsak a scoutok nézik a játékosokat, mi is figyelünk, folyamatosan keressük, kik jelenthetnének erősítést, és a szakmai stáb is figyeli a külföldi bajnokságok mérkőzéseit.”

Ma már természetes, hogy tüzetes orvosi vizsgálat előzi meg a szerződéskötést, ez ezúttal sem volt másként, és amíg Kasper Larsen meg nem felelt az egészségügyi követelményeknek, nem is lehetett szó a papírok aláírásáról.

Miközben szűkül a jelöltek listája, zajlanak a tárgyalások…

„Természetesen az is döntő szempont, hogy olyan játékost tudunk szerződtetni, aki egyfelől elérhető, megfizethető, és olyan ajánlatot tudunk tenni elé, amelyet elfogad   – mondta a pénzügyekről Sallói István. – Ez talán egyszerű feladatnak tűnik, de itt nem arról van szó, hogy a klub mond egy összeget, a játékos gondolkozik kicsit és válaszol. Sokszor a menedzserek jelentkeznek, hogy különböző okok miatt éppen elérhető egy futballista, akiről esetleg nem gondoltuk volna. Ha valaki számottevő bajnokságban, erősebb klubban alapember, folyamatosan játszik, az nehezebben mozdul, biztosnak érzi a helyét, s a klubja is nehezen mond le róla – legfeljebb jelentősebb összegért. Könnyebben elhozható, aki mondjuk a cserepadon ül, de akkor meg az a kérdés, miért nem játszik… Nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni, hogy azt gondoljuk, akit kiválasztunk, erősítést jelent, tud segíteni, és neki is kihívás a Fehérvárban futballoznia. Kasper Larsent még idejében tudtuk regisztrálni, vagyis nincs akadálya annak, hogy már csütörtökön Kölnben pályára lépjen – de ez már Michael Boris vezetőedző döntése lesz.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik