Fehérvár: Nikolics Nemanja gólrekordot döntene

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.01.06. 10:38
null
Nikolics Nemanja 110 bajnoki gólnál jár a Mol Fehérvár színeiben (Fotó: Dömötör Csaba)
Várja a Puskás Akadémia elleni rangadót Nikolics Nemanja, aki közel jár ahhoz, hogy megdöntse Szabó József székesfehérvári gólcsúcsát, és kivételesen nem bánná, ha a bajnokság végén keveset tudna pihenni.

 

– Árulja el, az előző év utolsó napján megfordult a fejében, hogy rohan az idő?
– Mindig azt mondom, a gyerekeken látom, mennyire repül az idő... – felelte Nikolics Nemanja, a Mol Fehérvár FC csapatkapitánya, aki december 31-én lett 34 éves. – Tijana már tízéves, Marko nyolc, Nia pedig három lesz, ha rájuk nézek, bizony, látom az idő múlását. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen nagyszerű családom van, annak idején mindig arról álmodtam, hogy három gyerekem lesz. Persze normális, hogy mennek az évek, nem fordítanám vissza az idő kerekét, sőt, kíváncsian várom, milyen időszakok állnak előttünk.

– A labda ugyan majd csak csütörtökön kerül elő először, ugyanakkor különböző felmérésekkel, tesztekkel elkezdődött a felkészülés. Milyen érzés volt munkába állni?
– Régebben nehezebb volt elindulni, akkor hosszabb volt a pihenő és persze a felkészülés is. Kaptunk egyéni edzésprogramot, nem hiányzott annyira a labda, mint amikor öt-hat hét után kellett edzésre jelentkezni.

– Tett újévi fogadalmat?
– Csak azt kértem, egészség legyen, aztán az ember próbálja kiharcolni magának, amit akar. A feleségemmel próbáljuk a gyerekeket jó útra terelni, ráadásul annál a klubnál vagyok, amelynél mindig is szerettem lenni.

– Ha visszatekint a 2021-es esztendőre, mi jut elsősorban az eszébe?
– Az Európa-bajnokság mindenképpen, ami nekem ráadásul már a második volt, és persze az is, hogy abban a nehéz időszakban, amelyben mostanában élünk, a szűk családi körből senkit sem vesztettünk el.

 

– A Mol Fehérvár a negyedik helyről várja a folytatást, gyanítjuk, ennél azért jobb szereplést remélt.
– Ez nem is lehet kérdés! Nem ott állunk, ahol szeretnénk, nem azt a formát mutattuk, amivel a bajnoki címért lehetünk versenyben. Sok munka, kemény fél év van előttünk, és bár eddig is keményen dolgoztunk, úgy tűnik, még többet kell. Sajnos az idény eleje nem alakult jól, aztán hullámzó volt a teljesítményünk, ezért is vagyunk csak negyedikek. A tabella nem hazudik, most ez a realitás, de próbáljuk megoldani a problémát, és tudjuk, csak együtt jöhetünk ki ebből a helyzetből.

– Ősszel háromszor talált a kapuba, a Mezőkövesd Zsóry (2–2), a Gyirmót FC Győr (3–2) és a Kisvárda Master Good (1–2) elleni találkozón, ennél kevesebbszer egyszer sem, amióta élvonalbeli labdarúgó lett. Van hiányérzete?
– Nem olyan őszi szezont zártam, amilyet a szurkolók elvárnak tőlem és én is elvárok magamtól, csak három gólom van, de azzal is tisztában vagyok, számolgatni majd nyáron kell. Tavaly hat találattal fordultam, akkor sem voltam elégedett, aztán a nagyszerűen teljesítő Hahn János mögött mégis második lettem a góllövőlistán: tudtam korrigálni, most is ez a terv. A számok nem csapnak be, márpedig a három nem az a szám, amit a nevem mögött akarok látni.

– Azért ne feledkezzünk meg róla, hogy már 140 gólja van az NB I-ben, és ebből 110-et székesfehérvári színekben szerzett. Ha még kétszer betalál, megelőzi a 111 góllal csúcstartó Szabó Józsefet, az UEFA-kupa-döntős Videoton legendás támadóját. Ez mekkora motiváció?
– Mindent összevetve százötvennyolc gólt szereztem eddig a Vidiben. Szabó József legenda Székesfehérváron, megtisztelő, hogy mellette lehetek és megdönthetem a rekordját, de ez nem azért fontos, hogy elmondhassam, én vagyok a legjobb. Amikor Kaposvárról a klubhoz kerültem, senki sem gondolta, hogy idáig juthatok. Nem én vagyok a legkreatívabb, legtehetségesebb játékos, de sokat melóztam, sok áldozatot hoztam, hogy most erről beszélhessünk. Ha valaki egy klub legjobb góllövőjeként távozik, elmondhatja magáról, a maximumot adta. Ha sikerül megdöntenem a rekordot, azért köszönet jár a csapattársaimnak, az összes edzőmnek, a szurkolóknak és a tulajdonosnak is, hiszen gólokat vártak tőlem.

– Január 30-án a Puskás Akadémia elleni idegenbeli rangadóval folytatják a bajnokságot. Közhely, de ettől még igaz, nagyon nem mindegy, miként sikerül a tavaszi rajt.
– Az döntő lesz, még akkor is, ha utána még jön tizenöt mérkőzés. Ha előre akarunk lépni, meg kell vernünk az előttünk lévő csapatokat, és ha nyerünk Felcsúton, az három pontnál is többet érhet.

– Ugye kivételesen nem lenne szomorú, ha a nyári pihenője rövidre nyúlna?
– Igen, ez így van. Jönnek a Nemzetek Ligája-meccsek, és bár nagyon jó a kapcsolatom Marco Rossival, nem tudhatom, számol-e velem. Fantasztikus ellenfelek vannak a csoportunkban, aki ott lesz a szövetségi kapitány keretében, biztosan mindent elkövet a jó szereplésért. A tavaszi teljesítményemmel nehéz helyzet elé akarom állítani a kapitányt, de ha úgy alakul, hogy nem hív meg, szurkolóként leszek a csapat mellett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik