Fehérvár: két légióst nem vittek el az edzőtáborba

Vágólapra másolva!
2020.01.05. 10:01
null
Anel Hadzic (a képen) és Danilo Pantics sem utazott el Spanyolországba
Szombaton edzett egyet a Mol Fehérvár FC, majd útra kelt Spanyolországba: előbb Málagába, majd onnan Marbellába utazott. Nem tartott az együttessel Anel Hadzic és Danilo Pantics sem, a két labdarúgó a klub második csapatával kezdi el a felkészülést.

 

Anel Hadzic három és fél éve szerződött Fehérvárra, s ebben az idényben játszott a legkevesebbet: a bosnyák középpályás csak öt-öt alkalommal kezdett és szállt be csereként.

Danilo Pantics szeptemberben került a klubhoz, de csupán nyolcszor lépett pályára (négyszer a kezdő tizenegy tagjaként), ám finoman szólva sem váltotta meg a világot a Chelsea-től kölcsönbe érkező 23 éves középpályás.

A csapat január 4. és 18. között edzőtáborozik Marbellában, majd idei első bajnokiját 25-én játssza a Budapest Honvéd ellen, hazai pályán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik