Fehérvár: készül az ezüstérmes, Géresi is edzésbe állt

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 20:34
Zajlik az élet a bajnoki ezüstérmes Mol Fehérvár FC-nél: a kapusposztra rivális érkezett, a szurkolók pedig annak örülhetnek, hogy Géresi Krisztián ismét edzésbe állt.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Szabó Miklós)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Szabó Miklós)

„Apu, bemehetek a focistákhoz?” – tette fel a kérdést a Vidi-mezbe bújt kisfiú. „Sajnos nem, mert éppen megbeszélésük van” – érkezett a válasz. A kisfiú kissé elszontyolodott, de egyhamar felderült az arca: édesapja az órájára nézett, és közölte vele, hogy ideje indulni edzésre. „Apu, ha vége az edzésemnek, visszajöhetek nézni a nagyokat?” – szólt az újabb kérdés, amire már megnyugtató válasz érkezett: „Ha időben végzel, akkor igen.”

Az idézett kérdezz-felelek egy volt és egy jelenlegi fehérvári játékos, Toldi Gábor és egyik kisfia, Zsombor között hangzott el. Akik hallották, mosolyogtak, mert a lelkük mélyén érezték, vannak még olyan gyerekek, akik rajonganak a futballért. Az apukáról tudni kell, félig-meddig hivatalból is volt itt, hiszen nemrég vette át a második csapat irányítását, s immár az NB III jövő hétvégi rajtjára készül.

Az első csapat pedig az NB I augusztus 15-re kiírt indulására! A hétfőn munkába álló Márton Gábor a már említett megbeszélést követően a konditerembe irányította a játékosokat, majd az ott elvégzett gyakorlatok után indult el mindenki a gondosan előkészített hátsó edzőpályára. A tréningre igyekvők között még nem volt ott Emmanuel Lomotey, de továbbra is tartja magát a hír, hogy a piros-kékek napokon belül szerződtethetik a 22 esztendős ghánai középpályást.

„Hála Istennek!” – kiáltott fel a tréninget megtekintő három bácsika egyike, amikor meglátta, hogy Géresi Krisztián is szerelésbe bújva sétál a pálya felé. Hogy örült, nem csoda, a fehérvári szurkolók egyik kedvence hosszú idő után tér vissza: súlyos gerincproblémákkal magyarázható, hogy legutóbb 2017. december 2-án, a Ferencváros elleni bajnokin ölthette magára a klub dresszét. Örömteli hír, hogy hétfő óta teljes értékű munkát végez ő is, és bár a szakmai stáb nyilván lépésről lépésre építi fel, immár van remény arra, hogy nem sokat kell várni az ötvenhetedik NB I-es mérkőzésére. Hogy mennyire bíznak a még mindig csak huszonhat esztendős középpályásban, jelzi, hogy a klub „a két és fél éves kihagyás ellenére” nemrég hosszabbított vele szerződést.

Aki viszont a minap írta alá élete első szerződését a Vidihez, az Emil Rockov. Némileg meglepő lehet, hogy a Fehérvár új kapust igazolt, hiszen Kovácsik Ádám karrierje egyik, ha nem a legjobb idényén van túl, ugyanakkor némelyek úgy vélik, a konkurencia jót tesz ezen a poszton is. Tény, hogy a légiós személyében erős vetélytársat kapott a magyar válogatott kapuvédő: a Vojvodinától szerződtetett huszonöt esztendős játékos szintén válogatottnak vallhatja magát – csak nem magyarnak, hanem szerbnek. Jóllehet, mint kiderült, a mi nyelvünket is tökéletesen beszéli, ugyanis az édesanyja magyar.

A klubtól kilenc év után távozott Viníciusnak sem volt már gondja a végén a magyar nyelvvel, viszont hamarosan görögül tanulhat: úgy tudjuk, hogy a jelenleg a szülőhazájában, Brazíliában pihenő védőt az AEK Athén nézte ki. Mivel „örökös” játszótársa, Juhász Roland visszavonult, a piros-kékeknek alighanem hátvéd után kell nézniük az átigazolási időszakból hátralevő időben, de hogy kit tudnak a klubhoz csábítani, az a jövő zenéje.

Az ellenben már a holnap híre, hogy szombaton útra kel a keret, igaz, nem megy messzire. Az augusztus 4-ig tartó bükfürdői edzőtábor keretében négy felkészülési mérkőzést vív, az elsőt mindjárt szombat este hét órától a Haladás otthonában. Folytatás kedden a Slovan ellen, minden bizonnyal Pozsonyban – és onnantól fogva már egyik meccs követi a másikat.

A MOL FEHÉRVÁR FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
július 25–augusztus 4., Bükfürdő
Július 25., 19.00: Haladás (NB II)–Mol Fehérvár
Július 28.: Slovan Bratislava (szlovák)–Mol Fehérvár
Augusztus 1.: SV Mattersburg (Nagymarton, osztrák)–Mol Fehérvár
Augusztus 4.: NK Nafta Lendava (Lendva, szlovén, II.)–Mol Fehérvár
Az első mérkőzést Szombathelyen rendezik, a többi találkozó helyszíne és időpontja nem ismert.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Evandro da Silva(brazil, CSZKA Szófia – Bulgária), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bolla Bendegúz (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Emmanuel Lomotey (ghánai, Extremadura – Spanyolország)
Távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Anel Hadzic (bosnyák-osztrák, szabadon igazolható), Huszti Szabolcs (visszavonult), Juhász Roland (visszavonult), Georgi Milanov (bolgár, szabadon igazolható), Tamás Krisztián (zalaegerszegi kölcsön után Bp. Honvéd), Vinícius (brazil-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Gundel-Takács Bence (ETO FC Győr), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Futács Márkó

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik