Az eto.hu beszámolója szerint a találkozón a korosztályos válogatott védő, Nagy Ádám ezúttal a jobbhátvéd pozícióban kapott lehetőséget, és jól oldotta meg a feladatát, valamint először léphetett pályára Szabó Levente, aki nyáron lesz 16 esztendős.

„Ígértem, hogy lehetőséget adok a fiataloknak, és én ezt nemcsak mondom, tényleg be is rakom őket. Elégedett voltam mind a két fiatallal, pár perc után felvették a ritmust. Szerencsére Nagy Ádám három poszton is hasznosan tud játszani, így annak ellenére, hogy az elmúlt években belső védő vagy néha védekező középpályás volt, tudtam, hogy jobbhátvédként is jó lesz, mert megnéztem az edzésen. Nem kirándulni és nyaralni hoztam őket, hanem azért, hogy játsszanak. Egy Lipták vagy egy Priskin mellett sokat lehet tanulni, így minden edzés és meccs a fiatalok fejlődését szolgálja” – mondta csapata honlapjának Miriuta.

A GYŐRI ETO TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 12.
Edzőtábor: Törökország (Belek), február 6–18.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
A GYŐRI ETO FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Január 24.: Győri ETO–OFC Gabcíkovo (Bős; szlovákiai III.) 11.00 – ELMARADT
Január 28.: Győri ETO–FK DAC 1904 (Dunaszerdahely; szlovákiai) 1–1 (Koltai)
Január 31.: Győri ETO–1. FC Slovácko (cseh) 1–0 (Priskin)
Február 3.: Győri ETO–OFC Gabcíkovo (Bős; szlovákiai III.) 1–0 (Stevanovic)
Február 8. (Belek): Győri ETO–Vojvodina (Újvidék; szerb) 0–0
Február 11., szerda (Belek): Győri ETO–Maribor (szlovén)
Február 13., péntek (Belek): Győri ETO–Partizan Beograd (szerb)
Február 15., vasárnap (Belek): Győri ETO–Dinamo Minszk (fehérorosz)
Február 17., kedd (Belek): Győri ETO–Liteksz Lovecs (bolgár)
Február 21., szombat: Győri ETO–Slovan Bratislava (Pozsony; szlovák) 15.00