„Elding szupersztár lett a Ferencvárosnál”

Vágólapra másolva!
2010.04.12. 17:59
null
Anthony Eldinget szupersztárnak nevezte az UEFA honlapja (fotó: Németh Ferenc)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja hosszú cikket közöl a Ferencváros angol csatáráról, Anthiony Eldingről. Az írás szerzője úgy fogalmaz, a 27 éves támadó szupersztárrá vált a  magyar csapatban.

„Angliában leszálló ágba került a karrierje, de Magyarországon az eddigi hat góljával szinte szupersztárrá vált" – kezdődik az uefa.com-on az Anthony Eldingről szóló írás, melyben az angol csatár is nyilatkozik ferencvárosi pályafutásáról.

„A fő erősségem, hogy nagyon érzem a kaput, és jól mozgok labda nélkül. Mindig a maximumra törekszem, gólt lőni pedig nagyszerű érzés, és a szurkolók szemében is a gólok tesznek népszerűvé, de tudom, hogy a labdarúgás elsősorban nem az egyéniségekről szól, hanem csapatjáték" – kezdi saját maga jellemzését Elding.

„A Ferencvárost irányító Craig Short a legjobb szakember, akivel eddigi pályafutásom során dolgozhattam, nagyon egyenes, őszinte ember – tér át magyarországi állomáshelyére a csatár, aki hozzátette, hogy csapattársai nagyon képzett labdarúgók. Lipcsei Pétert külön is kiemelte. Ugyanakkor azt is megjegyezte, az agnol játékosok fizikailag erősebbek és gyorsabbak.

„A célunk, hogy az Európa-ligában szerepeljünk. Ettől most távol vagyunk, de harcolunk érte, ha most nem, akkor a következő szezonban mindenképp szeretnénk kilépni a nemzetközi porondra. A Ferencvárosnak Európában van a helye" – nyilatkozta Elding.

Az uefa.com-on megjelent írás végigköveti a csatár karrierjét, aki a Boston United, a Stevenage Borough, a  Kettering Town, a Stockport County, a Crewe Alexandra, a Lincoln City és a Leeds United után jutott el a Ferencvároshoz, ahol hét bajnokin hatszor volt eredményes, legutóbb szombaton az MTK elleni örökrangadón szerzett bombagólt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik