Egyetlen bajnoki vereségéért vágna vissza a Ferencváros

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2019.12.07. 09:46
null
A ferencvárosiak augusztus 25-én 4–1-es vereségbe futottak bele a Pancho Arénában (Fotó: Török Attila)
Két kör van még hátra a labdarúgó NB I őszi szezonjából, a hétvégén a 15. fordulóval folytatódnak a küzdelmek. Az éllovas Ferencváros a negyedik helyen álló Puskás Akadémiát látja vendégül (vasárnap), a második helyezett Mol Fehérvár FC a Paksot, a harmadik Mezőkövesd megyei riválisát, a Diósgyőrt fogadja.

Nyolcvanhárom mérkőzést játszottak le eddig a 2019–2020-as bajnokságból a csapatok, és meglepő módon eddig több vendégsiker született, mint hazai: 35 győzelmet számlálnak a pályaválasztók, s 36-ot a vizitálók. Jellemző, hogy a tizenkét csapatból csak öt (Ferencváros, Kisvárda, Mezőkövesd, Fehérvár, Debrecen) áll pozitív mérleggel odahaza, és hazai veretlenségét már csak a Fradi őrzi. Ezen a hétvégén a DVSC–Honvéd kivételével minden mérkőzésen a házigazdának áll a zászló – de tudják-e érvényesíteni az elméleti pályaelőnyt?

MEZŐKÖVESD–DIÓSGYŐRI VTK

♦ A két borsodi csapatnak ez a 12. élvonalbeli bajnoki összecsapása, a mérleg 5 mezőkövesdi és 3 diósgyőri győzelem, 4 döntetlen.

♦ A DVTK 2014-ben győzelemmel nyitott Mezőkövesden, ám azóta háromszor simán kikapott, és csak egyszer ért el döntetlent.

♦ A két csapat egymás elleni legutóbbi hat összecsapásán veretlen maradt a Mezőkövesd, négyszer győzött, kétszer ikszelt. A legutóbbi két találkozót a matyóföldiek egyaránt 3–0-ra nyerték meg.

♦ A Mezőkövesd jó sorozatban van, legutóbbi hét mérkőzésén veretlen maradt, háromszor nyert, négyszer döntetlent játszott. A négy közül három döntetlent az élcsoportba tartozó riválissal (Fehérvár, Ferencváros, Puskás Akadémia) szemben ért el Kuttor Attila csapata. Ennél hosszabb aktív veretlenségi sorozata csak a Ferencvárosnak van.

♦ Hazai pályán a Mezőkövesd mérlege 4 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, a kövesdieknél (5 kapott gól) csak a Ferencváros kapitulált kevesebbszer pályaválasztóként. Igaz, a matyóföldiek a Fradihoz hasonlóan „minimalisták” az otthon szerzett gólok tekintetében is, 7 találkozón csak 8 gólt értek el. A Diósgyőr idegenbeli mutatója 2 győzelem, 5 vereség. A DVTK-nál (6) csak a Kaposvár szerzett kevesebb gólt vendégként ebben a bajnokságban.

DEBRECENI VSC–BUDAPEST HONVÉD

♦ A két csapat eddig 93 NB I-es mérkőzést vívott egymással, az örökmérleg 32 debreceni siker, 23 döntetlen, 38 Honvéd-győzelem. A legutóbbi 7 összecsapás közül a Honvéd csak egyet tudott megnyerni.

♦ A Honvéd legutóbbi két bajnokiját szerzett gól nélkül elveszítette a Nagyerdei Stadionban, ám azelőtt egymás után háromszor nyert – ez volt a kispestiek leghosszabb győzelmi sorozata Debrecenben.

♦ A Debrecen legutóbbi 16 bajnoki mérkőzése közül egy sem végződött döntetlenre, a Loki hétszer győzött, kilencszer kikapott. A legutóbbi ikszhez április 27-ig kell visszalapozni (Újpest–DVSC 1–1).

♦ A Loki legutóbbi 11 hazai bajnokija mindegyikén kapott gólt, a sorozat március 16. (DVSC–DVTK 1–0) óta tart. Legutóbb hatot is, a Ferencvárostól…

♦ A Honvéd az előző fordulóban hét, veretlenül megvívott bajnoki (és sorozatban négy idegenbeli győzelem) után botlott meg Kisvárdán. A kispestiek legutóbbi hét idegenbeli vereségükből ötöt Kelet-Magyarországon szenvedtek el.

♦ Talizmánok: ha Haruna Garba (DVSC) vagy Davide Lanzafame (Honvéd) betalált ebben az idényben bajnoki mérkőzésen, az egy-egy találkozó kivételével mindig győzelemhez segítette a Lokit, illetve a kispestieket. Lanzafame esetében épp a DVSC elleni találkozó a kivétel, hiszen hiába köszönt be kétszer, a cívisvárosiak 3–2-re nyertek.

♦ A DVSC hazai mérlege 4 győzelem és 3 vereség, a Lokinál csak a Fehérvár szerzett több gólt pályaválasztóként. A Honvéd idegenbeli mérlege ugyanilyen, négy győzelem, három vereség.

ÚJPEST FC–KISVÁRDA

♦ Eddig négyszer találkoztak NB I-es mérkőzésen, háromszor az Újpest nyert, egyszer a Kisvárda. A lilák mindkét hazai mérkőzésüket 1–0-ra nyerték meg a várdaiak ellen.

♦ Az Újpest pocsékul szerepel otthon (illetve angyalföldi ideiglenes otthonában) ebben az idényben, mérlege 1 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség – ennél csak a Kaposvári Rákóczi teljesít rosszabbul. A lilák már 13 gólt kaptak pályaválasztóként, többet, mint az előző idény összes hazai mérkőzésén. A Kisvárda idegenbeli mutatója 2–1–4.

♦ Az Újpest legutóbbi négy bajnokija közül hármat úgy nyert meg, hogy mindegyiken 3 vagy több gólt szerzett – az egyetlen kivétel a pályaválasztóként lejátszott, Diósgyőr elleni mérkőzés… (0–2).

♦ Pályaválasztóként legutóbb szeptember 14-én nyert az Újpest (3–2-re verte meg a Debrecent), azóta egy döntetlen, két vereség. A lilák csak egyet nyertek meg legutóbbi tíz hazai mérkőzésükből.

♦ A Kisvárda veretlen legutóbbi három bajnokiján, a legutóbbi kettőt kapott gól nélkül megnyerte.

MOL FEHÉRVÁR FC–PAKSI FC

♦ Harmincegy élvonalbeli mérkőzés után óriási a Vidi fölénye: a fehérváriak 19 találkozót nyertek meg, szemben az 5 paksi sikerrel, a döntetlenek száma 7.

♦ A Paks mérlege rettenetes, ha vendégségbe megy a Fehérvárhoz: 13 mérkőzés, 2 döntetlen, 11 vereség (ráadásul a 11 zsinórban, 2008 és 2017 között). A paksiak még sosem értek el egynél több gólt a Vidi vendégeként.

♦ A két csapat legutóbbi 12 mérkőzése közül a Paks csak egyet tudott megnyerni, 2018 tavaszán.

♦ A Fehérvár hazai mérlege 4 győzelem, 3 vereség – hiába szerzi a Vidi a legtöbb gólt a pályaválasztók közül (16), sokat is kap (11). A Paks idegenben rosszul szerepel, mutatója 1–1–5, vendégként ennél csak a Kaposvár gyengébb ebben az idényben.

♦ A Paks hatmérkőzéses bajnoki nyeretlenségi sorozatban van, ráadásul csak egy pontot szerzett a hat találkozón.

♦ A tolnaiak védelme nem remekel: augusztus 31-én a Paks 2–0-ra győzött Mezőkövesden, azóta viszont nem volt olyan bajnoki, amelyen ne kapott volna gólt, a sorozat 9 találkozót számlál.

♦ A Vidinek február és augusztus között volt egy tízmérkőzéses hazai veretlenségi sorozata, azóta viszont négy találkozóból hármat elveszített Székesfehérváron, az Újpesttel (0–2), a Ferencvárossal (1–2) és a Puskás Akadémiával (1–3) szemben is alulmaradt.

ZALAEGERSZEGI TE FC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

♦ Kulcsfontosságú mérkőzést játszik egymással a két újonc, hiszen a Kaposvár leszakadóban van, s a ZTE is a veszélyzónában tartózkodik. Eddig 27 élvonalbeli bajnokit játszott egymással a két csapat, a mérleg a ZTE felé billen, 13 zalaegerszegi és 6 kaposvári sikert, valamint 8 döntetlent mutat.

♦ A ZTE a Kaposvár elleni első 9 hazai NB I-es mérkőzéséből nyolcat megnyert, azóta viszont veretlen a Rákóczi, kétszer ikszelt, kétszer győzött Zalaegerszegen.

♦ Az NB I két legrosszabb formában levő csapata találkozik, mindkét gárda nyeretlen legutóbbi hét mérkőzésén, illetve a Kaposvár mind a hetet el is veszítette.

♦ A ZTE hazai mérlege 1 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség, a harmadik leggyengébb mutató pályaválasztóként ez. A Kaposvár idegenben (is) a leggyengébb mérlegű csapat, egyelőre 1–0–6-tal áll. A Rákóczi csak négy gólt szerzett idegenbeli mérkőzésein, ez a legkevesebb a mezőnyben.

♦ A Kaposvár vereségsorozata alatt mind a hét mérkőzésen kettő vagy több gólt kapott. A Rákóczi legutóbb szeptember 28-án tudott kapott gól nélkül hozni egy bajnoki mérkőzést, győzött is a DVTK ellen 2–0-ra.

♦ A ZTE-nek legutóbb 2012. március 3-án volt olyan hazai NB I-es mérkőzése, amelyen nem kapott gólt (ZTE–PMFC 0–0).

FERENCVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Eddig 14 alkalommal találkoztak az első osztályban, a mérleg 7–4–3, a Ferencváros javára.

♦ A Ferencváros pályaválasztóként még veretlen a PAFC ellen, hatszor győzött, egyszer döntetlenre végzett. A felcsútiak négyszer gólt sem szereztek, s egynél többször egyszer sem tudtak a házigazda Fradi kapujába találni.

♦ A Ferencvárosé a legjobb aktív széria az NB I-ben, a listavezető zöld-fehérek immár 11 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. Legutóbb pont a PAFC-tól kaptak ki, augusztus 25-én egy 4–1-es vereségbe futottak bele a Pancho Arénában, ez az idénybeli egyetlen bajnoki kudarcuk.

♦ A Ferencváros 43 hazai bajnokit vívott meg egymás után veretlenül, a klubrekordot az Újpest elleni derbin döntötte meg. NB I-es mérkőzésen legutóbb (2017. április 15-én) a Vasas tudott nyerni az FTC otthonában (1–2). A zöld-fehérek a legutóbbi 17 hazai bajnokijuk közül 16-ot megnyertek, egyedül a Mezőkövesd tudott pontot csenni a Groupama Arénából.

♦ A Ferencváros 2018. október 6-a (FTC–DVSC 2–2) óta egyetlen hazai bajnokiján sem került hátrányba. Akkor a Loki kétszer is vezetett, ám a Debrecennek meg kellett elégednie a döntetlennel.

♦ Hazai pályán az FTC a mezőny egyetlen veretlen csapata (5–1–0). Szerhij Rebrov együttese csupán három gólt kapott pályaválasztóként, ez a legkevesebb a mezőnyben – igaz, csak nyolcat szerzett. A Puskás Akadémia idegenbeli mérlege erős, 4 győzelem, 2 döntetlen és csupán 1 vereség – a PAFC augusztus 17-én Mezőkövesden kapott ki, azóta viszont ötös idegenbeli veretlenségi szériában menetel (3 győzelem, 2 döntetlen). Sőt – a felcsútiak legutóbbi 10 idegenbeli bajnokijuk közül csak egyet veszítettek el.

♦ A Ferencváros a legutóbbi 32 bajnokija közül csak egyen nem tudott gólt szerezni – a Honvéddal játszott 0–0-t.

NB I, 2019–2020, 15. FORDULÓ
DECEMBER 7., SZOMBAT
HELYSZÍN
14.30: Mezőkövesd–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Debreceni VSC–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)Debrecen, Nagyerdei Stadion
17.00: Újpest FC–KisvárdaBudapest, Illovszky Rudolf Stadion
17.00: Mol Fehérvár FC–Paksi FCSzékesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
17.00: ZTE FC–KaposvárZalaegerszeg,ZTE Aréna
DECEMBER 8., VASÁRNAP
15.45: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 13 10 2 1 26–12 +14 32
2. Mol Fehérvár FC 14 9 2 3 29–15 +14 29
3. Mezőkövesd Zsóry FC 14 8 4 2 20–11 +9 28
4. Puskás Akadémia FC 14 7 3 4 24–17 +7 24
5. Budapest Honvéd 14 7 1 6 18–19 –1 22
6. Újpest FC 14 6 2 6 22–22 0 20
7. Kisvárda 14 6 2 6 18–19 –1 20
8. Debreceni VSC 13 6 7 23–25 –2 18
9. Diósgyőri VTK 14 5 1 8 15–23 –8 16
10. Paksi FC 14 3 2 9 17–29 –12 11
11. Zalaegerszegi TE FC 14 2 5 7 20–22 –2 11
12. Kaposvári Rákóczi FC 14 2 12 11–29 –18 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik