Egerben megköszönték Simon Antal munkáját

Vágólapra másolva!
2013.02.14. 16:17
Ahogy azt a Nemzeti Sport már múlt héten előre jelezte, az NB I-es Egri FC megköszönte Simon Antal vezetőedző eddigi munkáját – tudta meg a Nemzeti Sport. Értesülésünket a szakember, majd rövid közleményben a klub is megerősítette. Egyelőre nem tudni, kit neveznek ki Simon utódjának.

A tavasszal már nem Simon Antal ül az egriek kispadján 
(Fotó: Mirkó István, archív)
A tavasszal már nem Simon Antal ül az egriek kispadján (Fotó: Mirkó István, archív)

A héten munkába állt Egerben az új tulajdonos, John Marshall, aki ma megköszönte a csapatot az élvonalba juttató vezetőedző, Simon Antal munkáját. A szakember irányításával 17 fordulót követően 11 ponttal a 15. helyen áll az NB I-ben az Egri FC, amely az ősszel a villanyvilágítás hiánya miatt egyetlen bajnokiját sem játszhatta saját pályáján.

„Igyekszem a munkára, a szakmára koncentrálni. Velem és a játékosokkal még semmit sem közöltek az esetleges változásokkal kapcsolatban” – nyilatkozta még múlt héten a Nemzeti Sport kérdésére saját szerepével kapcsolatban Simon Antal. A helyzet azóta változott, ma közölték a szakemberrel a váltást. A klub a következő rövid közleményt jelentette meg hivatalos honlapján:

„Az Egri FC csütörtökön bizonytalan időre felmentette a további munkavégzés alól Simon Antal vezetőedzőt, Vojtekovszki Csaba segédedzőt és Kövesfalvi István kapusedzőt. A hét eleje óta tartó átadás-átvételi folyamat kapcsán a tulajdonosok a szakmai stábbal egyeztettek, a megbeszélésen pedig egyértelművé vált, hogy a felek másként képzelik el a klub jövőjét, ezért bizonytalan időre és további egyeztetésekre sort kerítve felmentették a három edzőt a munkavégzés alól. A tulajdonosok úgy látják, más kezében talán erősödne a jelenleg nehéz helyzetben lévő csapat és egy másik stratégiát követve lehetne az NB I-ben tartani a klubot" – tudatta közleményében a csapat vezetősége a hivatalos honlapon.

Simon Antalt az előzmények után ma már nem érte teljesen váratlanul a bejelentés, de csalódott, mert bízott benne, hogy az új tulajdonos is számít majd rá.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben. Amikor olvastam és hallottam a híreket, hogy mi zajlik a klubnál, persze hogy eszembe jutott, hogy lehet, nekem is távoznom kell. Engem Jámbor János és Vancsa Miklós hozott és hívott Egerbe, így az ő távozásukkal minden esély megvolt rá, hogy én is követem őket. De lehet, hogy naiv vagyok, mégis azt mondtam magamban, dolgoztam becsülettel, talán nem is rosszul, lehet, hogy folytathatom a munkát. Ehhez képest csütörtök délután elköszöntek tőlem. Nagyon csalódott vagyok. Sajnálom, hogy felmentettek a munkavégzés alól” – mondta a Nemzeti Sport kérdésére a távozó szakember, aki délelőtt még edzést tartott.

„Ami az én szerepemet illeti, Egerhez, a csapathoz már semmi közöm. Persze addig nem ülhet le új vezetőedző a kispadra, amíg velem meg nem egyeznek. Péntektől újra tárgyalóasztalhoz ülünk, és megpróbálunk egyezségre jutni. Azért is fáj, ami történt, mert én a segítőimmel együtt, akiktől szintén elköszöntek, ezer szállal kötődöm Egerhez, nem csak egyszerű munkahelynek tekintettem a klubot. De itt nincs helye érzelgősségnek, a mai futball, sőt a mai világ körülöttünk nem erről szól” – tette hozzá Simon Antal.

Az egri vezetők arról még nem számoltak be, hogy ki váltja Simont, de a Nemzeti Sport értesülései szerint az NB I-ben legutóbb Pécsen dolgozó Mészáros Ferenc veheti át a szakmai munka irányítását, legalábbis ő az egyik jelölt a posztra.

Simon Antal mellett kilenc labdarúgó is távozhat Egerből, ám konkrétumokról nem tudni.

SIMON ANTAL HOSSZABBAN IS BESZÉL A VÁLTÁSRÓL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

EDDIGI EDZŐVÁLTÁSOK
2012. augusztus 1.: Kis Károly helyett Máté Csaba (Paks, ideiglenesen)
2012. augusztus 20-21.: Détári Lajos helyett Ricardo Moniz (FTC)
2012. augusztus 27.: Bene Ferenc helyett Kovács László (Pápa, ideiglenesen)
2012. augusztus 30.: Máté Csaba helyett Tomiszlav Szivics (Paks)
2012. szeptember 1.: Kovács László helyett Zsivóczky Gyula (Pápa)
2012. szeptember 17.: Török László helyett Szabó István (Kecskemét, megbízottként)
2012. szeptember 28.: Szabó István helyett Horváth Ferenc (Kecskemét)
2012. november 22.: Sisa Tibor helyett Szentes Lázár (Diósgyőri VTK)
2013. január 4-5.: Supka Attila helyett Lőrincz Emil (vezetőedző)/Márton Gábor (edző) (Pécs)
2013. január 7.: Paulo Sousa helyett José Gomes január 20-án (Videoton)
2013. február 14.: Simon Antal helyett ? (Egri FC)
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Győri ETO 17 11 5 1 35–15 +20 38
2. MTK Budapest 17 9 5 3 28–18 +10 32
3. DVSC-Teva 17 9 1 7 24–18 +6 28
4. Videoton FC 17 7 5 5 21–15 +6 26
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 27–25 +2 25
6. Ferencváros 17 6 7 4 26–23 +3 25
7. Diósgyőri VTK 17 6 6 5 17–19 –2 24
8. Kaposvári Rákóczi 17 6 5 6 17–20 –3 23
9. MVM Paks 17 5 8 4 24–19 +5 23
10. Újpest FC 17 5 7 5 25–22 +3 22
11. Haladás 17 5 6 6 22–18 +4 21
12. KTE-Phoenix Mecano 17 5 5 7 21–26 –5 20
13. Lombard Pápa FC 17 5 5 7 16–25 –9 20
14. Pécsi MFC 17 4 7 6 17–21 –4 19
15. Egri FC 17 2 5 10 15–30 –15 11
16. Siófok 17 2 3 12 15–36 –21 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik