Horváth Ferenc tavaly úgy döntött, háttérbe vonul
(Fotó: Török Attila)

– Jól hallottam, azt mondta, edzésen volt?!
– Igen, készülök, ha edzőként nincs rám szükség, visszatérek játékosként – felelte a 47 esztendős, korábbi 32-szeres válogatott Horváth Ferenc, aki a 2018–2019-es idényben még a Haladás vezetőedzőjeként dolgozott. – Persze ez nyilván csak vicc, a valóság az, hogy volt egy térdprotézisműtétem, s elhúzódott a felépülési idő, mert baktérium került a sebbe. Még az is felvetődött, hogy újra operálni kell. Nem volt egyszerű feldolgozni, hogy az is elképzelhető, sosem lesz már jó a lábam.

– Sokaknak feltűnt, hogy eltűnt a magyar futballból – a térdműtét csak magyarázat a háttérbe vonulásra.
– Tudatos volt, így terveztem. Kisebb megszakításokkal hét évet voltam az NB I-ben vezetőedző, és az utóbbi két idény jelentős stresszel járt, nagyon megviselt. Amikor a Haladásnál véget ért a munkám, úgy éreztem, nem tudnék sehol százszázalékos vezér lenni, és persze műteni kellett a lábam. Ezekben az években kimaradtam a család életéből, amikor hazamentem egy-egy mérkőzés után, még a kutya is megugatott. Rengeteg értékes pillanat maradt ki az életemből, kis túlzással meg kellett ismernem a gyermekeimet.

– Miként élte meg, hogy a Balmazújvárossal és a Haladással is kiesett az élvonalból?
– Mindig szabadságharcos voltam, elvállaltam olyan munkát is, amelyet más nem, de a balmazújvárosi megbízatást egy pillanatig sem bántam meg. Óriási bravúrnak tartom, hogy az utolsó pillanatig versenyben voltunk a bennmaradásért. Most mondjam azt, hogy két évvel később hasonló költségvetéssel a Kaposvár sokkal előbb elvérzett?

– A Haladásnál mi volt a probléma?
– Nehéz helyzetben lévő csapatot vettünk át, amelyet a téli szünetig nem is sikerült rendbe tenni. De ha csak a tavaszi eredményeket nézzük, negyedikek lettünk. Tény, a Haladás és a Balmazújváros is kiesett, ám a körülmények és lehetőségek ismeretében egyik feladatot sem érzem kudarcnak, sőt…

– A tervezett pihenés idején kapott ajánlatokat? A Honvéd kapcsán többször is említették a nevét.
– Az élvonalból és az NB II-ből is érdeklődtek, de rizikósnak éreztem mindkettőt. Tudom, még egyszer nem hibázhatok, ha megint kiesik velem egy csapat, rám sütik, nem vagyok jó edző. Egyébként mindegy, az első vagy a második vonalból keresnek-e, csak szeretnék olyan klubnál dolgozni, amelynél bíznak a tudásomban, amelynél adnak időt arra, hogy megvalósítsam az elképzeléseimet.

– Hét klubnál – Kecskemét, Paks, ETO, Videoton, DVTK, Balmazújváros és Haladás – volt eddig vezetőedző az NB I-ben: melyik szerepvállalását érzi sikernek, melyiket kudarcnak?
– A Kecskemétet kieső helyen vettem át, aztán hetedikek lettünk, az ETO-hoz Pintér Attila után érkeztem, tizenhárom meccsből tízet megnyertünk, jelentős hátrányt ledolgozva úgy lettünk másodikok, hogy az ugyancsak hatvankét pontot gyűjtő DVSC csupán jobb gólkülönbséggel előzött meg. A Videoton két pontra volt a kieső helytől, amikor kineveztek, végül másodikként zártunk. Diósgyőrben azt mondták, három évem van a csapat felépítésére, nem sokkal később pedig ultimátumot kaptam, ha nem nyerünk, ki vagyok rúgva. Hiányérzetem a Paks miatt lehet, bár hozzá kell tenni, kieső helyen egyszer sem álltunk.

Edzőként az NB I-ben

– Nem tudom, számon tartja-e, de a napokban volt nyolc éve, hogy 2012. szeptember 29-én először ülhetett le NB I-es csapat kispadjára. Elrepült a nyolc esztendő?
– Velem egy év alatt annyi minden történik, mint mással egy életen át. Amikor a feleségemet elvettem, azt mondtam neki, egyet ígérhetek, nem fog mellettem unatkozni. Már nyolc éve annak a bizonyos KTE–Honvéd bajnokinak, amelyet kettő-egyre megnyertünk, az azóta eltelt időszak szellemi hullámvasúttal ér fel. Voltam lent, a pokol legmélyebb bugyrában is, voltam fenn, és ezt a család velem együtt átélte. Pénteken az összes gyerek – három fiam és egy lányom van – vigyázzba állt, mert apának meccse lesz. Aztán ha szombaton nyertünk, vasárnap esküvő volt, ha kikaptunk, temetés.

– Teljesen futballmentes volt ez a másfél év? Vagy megnézett azért néhány NB I-es meccset?
– Képben voltam, de jó volt kívülről szemlélni a futballt. Nagy könyvmániás vagyok, az első „hibapont” akkor jött, amikor elolvastam azokat a könyveket, amelyek arról szólnak, Josep Guardiola hogyan építi fel a Manchester Cityt, aztán jött Diego Simeone és az Atlético Madrid, de rá kellett jönnöm: csak délelőtt szabad olvasnom, különben este nem tudok aludni, annyit jár az agyam a leírtakon. Ami a meccsre járást illeti: NB II-es találkozón voltam néhányszor, élvonalbeli meccseket viszont csak a televízióban néztem. Nem akartam, hogy azt gondolják, munkalehetőségért „koldulok”, és a kollégákat sem akartam kellemetlen helyzetbe hozni.

– Harminckétszeres válogatottként alighanem van véleménye a nemzeti együttes őszéről.
– Sohasem voltam külföldiedző-fan, nemegyszer azt éreztem, olyan edző érkezik hozzánk, aki nem jobb magyar kollégájánál. Marco Rossi viszont remek szakember, a Honvéddal is bizonyított, és most a válogatottal is.

– Ha már válogatott. Október tizenegyedikén volt huszonhárom éve…
– …hogy Finnországban vb-selejtezőn komikus góllal egyenlítve egy-egyet játszottunk. Sajnos megy az idő, öregszünk, de már túl vagyok azon, hogy a pályafutásom fontosabb meccsein agyaljak. Bár hozzá kell tennem, nyolc­éves fiamnak, Bendegúznak mutogatom néha a góljaimat, ám ő mindig azzal jön, nagyon rossz a felvétel – valahogy nem érem el azt a hatást, amit szeretnék. Érdekes, Cristiano Ronaldo góljainál valahogy mindig jók a felvételek.

– Azt mondja, hiányzik a napi munka. Ez nyilván türelemjáték, de meddig lehet várni egy megfontolandó ajánlatra?
– Nézze, a feleségemmel vannak üzleti vállalkozásaink, nem vagyok megélhetési edző. Valami újba mindig nehéz belevágni, már csak azért is, mert készen kell állni arra, hogy a futballért mindent eldobjál. Nehéz feldolgozni, hogy arra kell várnod, más hibázzon. Ugyanakkor tudom, mások is vártak már arra, hogy én hibázzak. Szóval decemberig biztosan várok.

HORVÁTH FERENC NÉVJEGYE
Született:    1973. május 6., Budapest
 Posztja:   támadó
Válogatottság/gól:   32/11 (1996–2001)
Klubjai játékosként:    Videoton (1991–1996), Ferencváros (1996–1998), Genk (belga, 1998–2000), Energie Cottbus (német, 2000), Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 2001–2002), Újpest FC (2002–2003), UD Almería (spanyol, 2003), GD Estoril Praia (portugál, 2003–2004), Videoton (2004), Livingston FC (skót, 2005), Diósgyőr (2005), FC Fehérvár (2006–2007), Paks (2007), Lombard Pápa (2008), SC Ostbahn XI (osztrák, 2008–2009), SV Markt St. Martin (osztrák, 2009–2010), Bad Sauerbrunn (osztrák, 2010), Biatorbágy (2010–2011), Oberpetersdorf (osztrák, 2011), Schwarzenbach (osztrák, 2011–2012)
Klubjai edzőként:   Vecsés (2010), Szigetszentmiklós (2011–2012), Kecskemét (2012–2013), Paks (2013), Győri ETO (2013–2014), Szigetszentmiklós (2015), Videoton (2015–2016), Diósgyőr (2016–2017), Balmazújváros (2017–2018), Haladás (2018–2019)
Eredményei játékosként: belga bajnok (1999), Belga Kupa-győztes   (2000), belga Szuperkupa-győztes   (1999, 2000), Izraeli Kupa-győztes   (2002), portugál másodosztályú bajnok   (2004), Magyar Kupa-győztes   (2006),  magyar Ligakupa-győztes    (2007)
Eredményei edzőként: 2x bajnoki 2.   (2014, 2016)