DVTK: Szivics úgy véli, semmi bántót nem mondott a vezetőkre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.13. 07:18
A labdarúgó NB I 20. fordulójában ma egy mérkőzést rendeznek, a DVTK a PMFC-t fogadja. A pécsiek szakvezetőjét, Robert Jarnit már idéztük a találkozóval kapcsolatban, most lássuk, hogyan készül a bajnokira a diósgyőrieket irányító Tomiszlav Szivics.

„Most semmi sem sikerül, kimaradnak a legnagyobb helyzetek, a kapufáról kifelé pattan a labda. Ez van, nem lehet mindig a napfényben fürdeni. Dolgozunk tovább, és azt mondom a kétkedőknek, korai még temetni bennünket. Kecskeméten például a kiállítás és a kihagyott büntető miatt behozhatatlan hátrányba kerültünk. A két meccsen szerzett egy pontnál valóban többre vágytunk” – beszélt a DVTK vezetőedzője a vártnál gyengébben sikerült tavaszi nyitányról.

A Diósgyőr az ősszel győzött Pécsen, de Szivics is tisztában van vele, hogy a mostani, Robert Jarni vezette csapat – amelyik két sikerrel rajtolt idén – már egy másik PMFC.

„Robert Jarni világhírű játékos volt, de mindenki a saját útját járja. Ez is csak egy bajnoki mérkőzés lesz, és a DVTK-nak nyernie kell, ez a lényeg. A pécsieknél több gyors labdarúgó is szerepel, hiba lenne őket lebecsülni, nagyon veszélyes, egységes, jó csapat, amely az edzőjétől megkapta a korábban hiányzó muníciót, és remek rajtot vett. Ész nélkül nem szabad nekirontani, csak taktikus, fegyelmezett játék hozhat sikert számunkra” – mondta a Diósgyőr vezetőedzője.

Szivics nem kerülhette el a múlt heti nyilatkozatára vonatkozó kérdést sem, mint ismeretes a KTE elleni meccs után a DVTK téli átigazolási koncepcióját, a felelősség kérdését feszegette. Vajon volt az ügynek házon belül valamiféle folytatása?

„Senkivel sem találkoztam – hangzott a válasz. – Végzem a munkámat, és a játékosokkal együtt igyekszünk helyretenni a dolgokat. A válaszom tehát az, hogy nem volt konzultáció, de ez nem jelenti azt, hogy esetleg később nem lesz. Egyébként semmi bántót nem mondtam, amikor azt nyilatkoztam, hogy hibáztunk. Így, többes számban! Ebben én is benne vagyok, de aki dolgozik, olykor követ el hibákat is.”


LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Március 13., péntek
19.00 Diósgyőri VTK–Pécsi MFC (Duna)
Solymosi Péter
Március 14., szombat
14.00 MTK Budapest–Videoton FC (Duna) Bognár Tamás
16.00 Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd Erdős József
16.00 Dunaújváros PASE–Kecskeméti TE Fábián Mihály
16.00 Nyíregyháza Spartacus–Ferencváros (Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00 Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC (Sport1) Iványi Zoltán
20.00Újpest FC–Paksi FC (Sport1)Pintér Csaba
Március 16., hétfő
19.00 Győri ETO FC–Lombard Pápa (Duna World) Szabó Zsolt
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik