DVTK: Szivics elnézést kért egy 16 napos nyilatkozatért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.20. 20:20
Bocsánatot kért a Haladás elleni, május 4-ei bajnokit követő nyilatkozata miatt Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője, aki azóta a Magyar Kupa Debrecen elleni elődöntője után is botrányos nyilatkozatot tett, a Ligakupa döntőjében pedig a Videoton kispadjával veszekedett, amiért kedden 300 ezer forintos pénzbírsággal sújtották.

„Utólag megtekintve a felvételt, elismerem, hogy a mérkőzés lefújását követő televíziós nyilatkozatom sajnos félreérthető volt – idézte Tomiszlav Szivicset a DVTK honlapja. – Megnyertük a Ligakupát, készülünk a Magyar Kupa döntőjére és a bajnokságban is az utóbbi évtizedek legjobb eredményét érjük el, így bízom benne, hogy az ellenem indult eljárás nem okoz zavart a bajnoki év méltó befejezésében. Soha nem kételkedtem, sem a Magyar Labdarúgó-szövetség, sem annak munkatársai tisztességében, így nem is állt szándékomban senkit megsérteni, legkevésbé a Magyar Labdarúgó-szövetségbe, illetve munkatársaiba vetett bizalmat megingatni. Mentségemre szolgáljon, az elmúlt két hónapban játszottunk 23 meccset, így óhatatlanul is előfordul, hogy az ember hibázik. Sajnálom, hogy félreérthetően fogalmaztam, az érintettektől ezért ezúton is elnézést kérek!"a DVTK honlapja. – Megnyertük a Ligakupát, készülünk a Magyar Kupa döntőjére és a bajnokságban is az utóbbi évtizedek legjobb eredményét érjük el, így bízom benne, hogy az ellenem indult eljárás nem okoz zavart a bajnoki év méltó befejezésében. Soha nem kételkedtem, sem a Magyar Labdarúgó-szövetség, sem annak munkatársai tisztességében, így nem is állt szándékomban senkit megsérteni, legkevésbé a Magyar Labdarúgó-szövetségbe, illetve munkatársaiba vetett bizalmat megingatni. Mentségemre szolgáljon, az elmúlt két hónapban játszottunk 23 meccset, így óhatatlanul is előfordul, hogy az ember hibázik. Sajnálom, hogy félreérthetően fogalmaztam, az érintettektől ezért ezúton is elnézést kérek!"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik