DVTK: nincs reakció Szivics vádjára; hamarosan játszhat a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 12:30
Kovács Gábor, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK 27 éves játékosa Belgrádban járt egy specialistánál, pénteken érkezett vissza csapatához. A védőre még két hét gyógytorna vár, utána kezdheti terhelni sérült Achilles-ínát – adta hírül a boon.hu.

„Először is szeretném elmondani, rettentően sajnálom, hogy még nem tudok játszani, számomra is kellemetlen ez a helyzet, mert minden gond nélkül lehoztam csaknem százhatvan NB I-es meccset – nyilatkozta Kovács Gábor a megyei portálnak. – Januárban, edzés közben szedtem össze ezt az Achilles-ín-sérülést a bal lábamban, ezzel voltam Belgrádban is egy specialistánál, tizenkét nap után pénteken jöttem haza. Olyan szakember kezelt, aki elismert ezen a területen, voltak már nála olasz és spanyol futballisták is. A fájdalmaim elmúltak, de az ő ajánlására két hétig még gyógytornára kell járnom, aztán lassan, fokozatosan elkezdhetem terhelni az Achilles-ínt. A stáb pontosan tisztában van az állapotommal, tudja, milyen kezelésen voltam, hogyan állok. Mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb bemutatkozhassak, de a szakemberek türelemre intenek, azt tanácsolták, semmi értelme, hogy siettessük a gyógyulást, várjuk ki a szükséges időt. Szerdán még vár rám egy vizsgálat itt, Budapesten, de csütörtök délután már speciális edzésre jelentkezem Diósgyőrben. Optimális esetben egy hónap alatt rendben leszek.”

Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője hangot is adott elégedetlenségének, ami a klub átigazolási politikáját illeti.

„Sajnos az átigazolási időszakban sok mindent nem jól csináltunk. Lehet, hogy van, aki azt gondolta, belső védő nélkül is lehet játszani ezt a játékot” – utalt Szivics a rengeteg sérülésből fakadó problémára.

Demkó Norbert, a DVTK sajtófőnöke nem nagyon szeretett volna a vezetőedző által elmondottakkal foglalkozni.

„A DVTK nem kíván reagálni az ominózus kijelentésre. Az átigazolással, annak politikájával kapcsolatban korábban már mindent megosztottunk a szurkolókkal.”

Kovács Gábor a megyei portálnak. – Januárban, edzés közben szedtem össze ezt az Achilles-ín-sérülést a bal lábamban, ezzel voltam Belgrádban is egy specialistánál, tizenkét nap után pénteken jöttem haza. Olyan szakember kezelt, aki elismert ezen a területen, voltak már nála olasz és spanyol futballisták is. A fájdalmaim elmúltak, de az ő ajánlására két hétig még gyógytornára kell járnom, aztán lassan, fokozatosan elkezdhetem terhelni az Achilles-ínt. A stáb pontosan tisztában van az állapotommal, tudja, milyen kezelésen voltam, hogyan állok. Mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb bemutatkozhassak, de a szakemberek türelemre intenek, azt tanácsolták, semmi értelme, hogy siettessük a gyógyulást, várjuk ki a szükséges időt. Szerdán még vár rám egy vizsgálat itt, Budapesten, de csütörtök délután már speciális edzésre jelentkezem Diósgyőrben. Optimális esetben egy hónap alatt rendben leszek.”

Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője hangot is adott elégedetlenségének, ami a klub átigazolási politikáját illeti.

„Sajnos az átigazolási időszakban sok mindent nem jól csináltunk. Lehet, hogy van, aki azt gondolta, belső védő nélkül is lehet játszani ezt a játékot” – utalt Szivics a rengeteg sérülésből fakadó problémára.

Demkó Norbert, a DVTK sajtófőnöke nem nagyon szeretett volna a vezetőedző által elmondottakkal foglalkozni.

„A DVTK nem kíván reagálni az ominózus kijelentésre. Az átigazolással, annak politikájával kapcsolatban korábban már mindent megosztottunk a szurkolókkal.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik