DVTK: meglepődtek a kizáráson; Szivics túlzott vágyai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.17. 06:54
Meglepődött, ugyanakkor tudomásul vette a Diósgyőri VTK vezérkara a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának legutóbbi döntését, amely szerint a borsodi sportszervezetet mindaddig kizárja az igazolásból és az átigazolásból, amíg nem rendezi tartozását Tisza Tiborral szemben. A tapasztalt csatár februárban még a klub futballistája volt, majd a Debrecenhez szerződött, és közben a szövetséghez fordult bérének elmaradása miatt.

A diósgyőri menedzsment nem nyilatkozik, nyilván záros határidőn belül kifizeti az elmaradást, hiszen közeleg a 2013–2014-es szezon vége, és a nyári szünet rövidsége miatt a keret megerősítéséhez minél hamarabb elkezdené a tárgyalásokat a szerződtetni kívánt labdarúgókkal. Márpedig Tomiszlav Szivics a Kaposvár elleni szombati bajnokit követően (1–0) nem először és vélhetően nem is utoljára közölte, legalább hat-hét játékos szerződtetése szükséges a nyáron, hogy a következő szezonban a Diósgyőr reális eséllyel pályázzon a nemzetközi kupaindulást jelentő helyre.

„Költői túlzás a hat-hét labdarúgó, de négyet-ötöt mindenképpen szeretnénk igazolni – kezdte Kovács Zoltán, a Diósgyőr sportigazgatója. – Korábban folyamatosan egyeztettem a vezetőedzővel, hasonló a véleményem az erősítésről, a szerződtetni kívánt játékosokról, így aztán a legnagyobb egyetértésben adtuk át a felső vezetőknek a listát. Persze anyagi lehetőségeink is befolyásolhatják nyári igazolásainkat, de természetesen fontos, hogy a jelenlegi nyugalom megmaradjon.”

Az MLSZ határozata nem okozott tehát különösebb pánikot az egyesületnél, miként az a százezer forintos büntetés sem, amelyet ugyancsak a fegyelmi bizottság rótt ki a Diósgyőrre, miután szurkolói a Bp. Honvéd elleni idegenbeli bajnokin megbotránkoztató rigmusokkal, illetve politikai tartalmú molinó kihelyezésével szegték meg a szabályzatot. Tomiszlav Szivics együttese a keddi Magyar Kupa elődöntő első mérkőzésén 4–2-es vereséget szenvedett a címvédő DVSC-Teva otthonában, de a szakmai stáb szerint a kétgólos hátrány ledolgozható.

A borsodiak legutóbb a 2006–2007-es szezonban jutottak az elődöntőig, és éppen a Debrecennel szemben estek ki 3–2-es összesítéssel. Magyar Kupa-döntőt (korábban Magyar Népköztársasági Kupa) legutóbb 1981-ben játszott a DVTK, akkor 1–0-ra kikapott a Vasastól, ugyanakkor 1980-ban szintén az angyalföldi együttessel játszott a fináléban, és 3–1-re nyert.

LABDARÚGÓ NB I, 25. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 18., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC (Duna)
Farkas Ádám
Április 19., szombat
14.00
Lombard Pápa–Győri ETO FC (M1)
Iványi Zoltán
16.00KTE-Phoenix Mecano–MTK Budapest Andó-Szabó Sándor
16.00
MVM-Paks– Debreceni VSC-Teva (Sport1)
Szabó Zsolt
18.00Újpest FC–Videoton (Sport1)
Erdős József
20.00Kaposvári Rákóczi–Szombathelyi Haladás (Sport1)
Solymosi Péter
Április 20., vasárnap
16.30Budapest Honvéd–Ferencváros (M1)
Kassai Viktor
18.30
Mezőkövesd–Diósgyőri VTK (Sport2)
Vad II István
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik