DVTK: lerakták az új diósgyőri stadion alapkövét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.01. 13:19
null
Az új diósgyőri aréna a tervek szerint 2018 tavaszára készül el (Fotó: minap.hu)
Ünnepélyes keretek között helyezték el csütörtökön az új diósgyőri labdarúgó-stadion alapkövét. A létesítmény 10.9 milliárd forintból épül meg, és csaknem 15 ezer férőhelyes, multifunkcionális aréna lesz.

 

Az alapkőletételben Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár, Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester, Pásztor Ervin, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. ügyvezető igazgatója és Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője működött közre.

Kriza Ákos kiemelte, hogy „korszakos jelentőségű” sportfejlesztések zajlanak a városban az új stadionhoz kapcsolódva. Emlékeztetett arra, hogy megújul a Miskolci VSC sporttelepe, és ez indította el az új atlétikai stadionnal kapcsolatos fejlesztést is, valamint javul a birkózók létesítményhelyzete is, de megemlítette az úszást és a jégkorongot is.

„A város történetében még soha nem fordult elő, hogy két év alatt ennyi sport célú fejlesztés megvalósuljon” – mondta a polgármester, és hozzátette: ezek a beruházások óriási lendületet adhatnak a miskolci sportéletnek.

Szabó Tamás arról beszélt, hogy az új DVTK-stadion Miskolc és az észak-magyarországi régió megújulásának egyik fontos eleme. Bízik abban, hogy akárcsak a réginek, az új stadionnak is kiemelkedő lesz a közösségformáló ereje – tette hozzá.

A DVTK új stadionja fedett lelátójú, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) előírásainak megfelelő, nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas létesítmény lesz. A Miskolci VSC sporttelepén kialakítanak egy NB I C-kategóriás pályát, így jövőre, az építkezés alatt a DVTK élvonalbeli labdarúgócsapata ott játssza majd a hazai meccseit.

Az új diósgyőri stadion főépületének földszintjére az öltözők, a bírói, orvosi és egyéb kiszolgáló helyiségek kerülnek, az első emeleten pedig mobilfalakkal osztható rendezvénytér épül, a pályára nyíló nagy terasszal. Az irodákat, a médiastúdiókat és az úgynevezett skyboxokat (páholyokat) a második emeleten alakítják ki.

A fűthető futballpályát műfüves sáv veszi körül, ahol többek között akadálymentesített pódiumok épülnek a mozgásukban korlátozott nézőknek.

Az új diósgyőri aréna a tervek szerint 2018 tavaszára készül el, sport-, kulturális és egyéb rendezvények megtartására is alkalmas lesz, ha pedig Budapest elnyeri a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát, akkor labdarúgó-selejtezők otthona is lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik