DVTK: Jenneréknek elegük lett az „egoista” Szivicsből

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2015.04.02. 11:26
null
Jenner (balra) Moniztól kapott külön edzéstervet, százszázalékos állapotban van, mégsem léphetett még pályára a tavasszal <br />(Fotó: Szabó Miklós)
Murat Basaran, Julian Jenner ügynöke nem érti, játékosa miért nem kap több lehetőséget Tomiszlav Szivicstől, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzőjétől.

A játékos és edzőjének kapcsolata megromlott az utóbbi hónapokban. A történet ott kezdődött, hogy Jenner januári betegsége után februárban megsérült, és úgy érezte, a klub nem segít neki a felépülésben. Tomiszlav Szivics erre úgy reagált, hibáztak, amikor szerződtették a hollandot, nincs ideje foglalkozni ezzel az üggyel, s hozzátette, Jenner inkább mutassa meg, hogy mit tud.

Éppen ezzel van problémája Murat Basarannak, aki nem érti, miért nem lehet lehetőséget adni a játékosának, amikor a DVTK ilyen gyengén kezdte meg a tavaszt – négy mérkőzésen csupán két pontot szerzett, Jenner azonban csak egyszer került be a keretbe, és akkor sem játszott.

„Nem tudom megérteni, Jenner miért nem kerül be a csapatba – mondta Murat Basaran a Nemzeti Sport Online-nak. – Ha csak a pénz érdekelné, akkor elment volna inkább Ázsiába vagy a Közel-Keletre, onnan is érkeztek ajánlatai, ott biztosan többet keresett volna.”

„Jenner azonban szeret futballozni, és szereti Magyarországot is. Hogy mondhatja azt az edzője, hogy hiba volt szerződtetnie, ha nem is ad neki lehetőséget?! Ez csak a pályán mutatott teljesítménye alapján derülhetne ki, de azt nem láthatjuk mostanában. Úgy érzem, Szivics nem ért hozzá, hogyan tegye össze a csapatát. Mindenki azt kérdezi tőle, miért nem játszik Jenner, és én sem értem. Szivics túl egoista ahhoz, hogy megváltoztassa a döntését…

Murat Basaran elmondta, ha nem változik a helyzet, a nyáron mindenképpen új csapatot keresnek Jennernek, akiért több ajánlat is érkezett. A keleti lehetőségek mellett Európából is érdeklődnek a holland szélső iránt, akit a télen a NAC Breda is megkeresett, ám a DVTK jobb ajánlatot tett érte. A szélső ügynöke elmondta, játékosa százszázalékos állapotban van, mivel a csapatedzések mellett egy régi ismerőstől is tanácsokat kap, hogyan tartsa formában magát.

„Jenner teljesen fitt és egészséges, köszönhetően annak, hogy Ricardo Moniztól külön edzéstervet kapott ahhoz, hogy újra százszázalékos legyen. A játékos és korábbi edzője a mai napig remek kapcsolatot ápol egymással, Jenner pedig betartotta Moniz utasításait, hogy még jobb állapotba kerülhessen.”

„Szivics ennek ellenére sem ad neki lehetőséget, amit nem értek. Már beszéltem Árki Gábor sportigazgatóval is, elmondtam neki, hogy ez a helyzet nincs így rendben. Csupán két-három mérkőzésen kellene hagyni, hogy Jenner végigjátssza a találkozót, máris látnák a különbséget. A jelenlegi helyzet azonban sem a játékosnak, sem a csapatnak, sem a szurkolóknak nem jó…”

A Nemzeti Sport Online megkereste Árki Gábor sportigazgatót is, ő azonban nem kívánt reagálni az ügynök kijelentésére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik