DVTK: Árki Gábor beszélt kényszerű távozása hátteréről

Vágólapra másolva!
2016.02.26. 15:20
A távozó sportigazgató nem szerette volna, ha a munkája vagy a családja sínyli meg a helyzetet – így foglalja össze a DVTK-tól nemrégiben elköszönő Árki Gábor szavait az Észak-Magyarország.

Árki Gábor 2014 nyarától volt a DVTK labdarúgócsapatának sportigazgatója, de ennek a korszaknak február közepén vége szakadt.február közepén vége szakadt.

„Egy oka volt ennek: sajnos a családunkon belül olyan egészségügyi probléma jelentkezett, ami miatt meg kellett hoznom ezt a döntést, a távozás mellett voltam kénytelen dönteni – idézi a boon.hu a még szerdán és csütörtökön is Diósgyőrben tartózkodó Árki Gábort. – A családom Székesfehérváron él, nekem Miskolcon volt a munkahelyem, és ilyen nagy távolságból nem tudtam volna megoldani, hogy sokat legyek ott, ahol most rám a legnagyobb szükség van. Azt pedig nem szerettem volna, ha a munkám vagy a családom sínyli meg ezt a nehéz helyzetet.”

Azóta kiderült: Benczés Miklós veszi át a sportigazgatói posztot Diósgyőrben.

„Az ügyvezetőségnek azt javasoltam, hogy házon belülről igyekezzünk megoldani a megüresedő sportigazgatói poszt betöltését – mondta erről Árki Gábor –, mert az a legjobb, ha olyan ember látja el ezt a pozíciót, aki ismeri a klub filozófiáját, szisztémáját, rendszerét, és ennek során azt is kifejtettem, hogy erre az egyik legalkalmasabb személy Benczés Miklós. Miután kiderült, hogy Miklós vállalja ezt a feladatot, természetesen sokat beszélgettünk, és azóta is folyamatos, napi kapcsolatban vagyunk, és leszünk is, hiszen nem szakadok el végleg a klubtól, amiben tudom, segítem az új sportigazgató munkáját.”

Árki hozzátette: az eltelt majdnem két évben nagyon jól érezte magát Diósgyőrben – az akadémia kialakítását és az utánpótlás felépítését ugyanúgy izgalmas és szép feladatnak érezte, mint a felnőttcsapat körüli teendők ellátását –, és ha lesz lehetősége, a jövőben is kilátogat a csapat mérkőzéseire.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik