DVTK: a szezon vége előtt több játékostól is megválhatnak

Vágólapra másolva!
2010.05.07. 07:19
Tegnap beszámoltunk róla, hogy a Soproni Ligában sereghajtó Diósgyőr labdarúgócsapatánál a vezetőség felkérte Benczés Miklós eddigi pályaedzőt, hogy a hátralévő négy fordulóban vezetőedzőként irányítsa a csapatot, de a szakember még nem döntött. A klub ügyvezetője, Nagy Béla a bejelentés után nyilatkozott az együttes hivatalos honlapjának.

„Matematikailag van még esély a bennmaradásra, és bíznék is ebben, de azt látom, hogy a jelenlegi szezonban minden összejátszott ellenünk – gondolok itt a négy őszi öngólra, tavasszal a rengeteg bírói tévedésre, a fiataljaink állandó válogatottbeli kötelezettségére –, és ami a legnagyobb baj, már néhány játékos is feladta" – kezdte a dvtk.eu-nak adott nyilatkozatát Nagy Béla. A sportvezető elmondta, hogy ha Benczés Miklós elvállalja a vezetőedzői feladatokat, az egy hónapja kinevezett Tóth László akkor is segíteni fog neki a munkában.dvtk.eu-nak adott nyilatkozatát Nagy Béla. A sportvezető elmondta, hogy ha Benczés Miklós elvállalja a vezetőedzői feladatokat, az egy hónapja kinevezett Tóth László akkor is segíteni fog neki a munkában.

„Tóth László továbbra is támogatja Benczés Miklóst, de ezen kívül is van éppen elég feladata a Diósgyőr FC Kft-n belül. Leadtuk az MLSZ által hiányolt iratot, így nyugodtan várhatjuk a holnapi döntést a klublicencről, de meg kell kezdeni a tárgyalást a szerződéshosszabbításokról vagy éppen a fiatalokkal az első profi szerződésükről, illetve már a szezon vége előtt megválhatunk jó néhány játékostól."

„Folytatni kell a klub felépítését, hogy az NB I-be visszajutva felálljon a piramis egy NB I-es, egy NB II-es és egy NB III-as együttessel, ami összefogja a borsodi csapatokat, mert jelen pillanatban ez egy kártyavár, amelyből ráadásul kivették a jobb lapokat. Ezeket próbáltuk télen igazolásokkal pótolni, ismeretes, milyen sikerrel, amiért vállalom a felelősséget. De ha nem teszem, akkor joggal vetnék a szememre, hogy meg sem próbáltuk..." – fogalmazott Nagy Béla.

Az ügyvezető hozzátette, Benczés Miklóstól azt várnák el, hogy minél több saját nevelésű játékost kipróbáljon, és megtalálja az összhangot a fiatalabb és a rutinosabb futballisták között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik