DVTK: A legnagyobb felelősség az enyém, ezt vállalom is – Feczkó Tamás

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 07:30
null
Feczkó Tamás elismeri, a legnagyobb felelősség az övé a kialakult helyzetben (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Feczkó Tamás, a Diósgyőrből távozó szakember szerint a klub jelszavának megfelelően akkor léphet ismét a győzelem útjára a csapat, ha valóban mindenki szeretné.

 

– Összepakolt?
– Jelenleg a jogszabálynak megfelelően a harmincnapos felmondási időmet töltöm – mondta lapunknak Feczkó Tamás, a Diósgyőri VTK-tól kedden menesztett vezetőedző. – Tizenöt hónapon keresztül voltam a klubnál, hosszabb ideje csak Szerhij Rebrov és Hornyák Zsolt dolgozik a csapatával az élvonalban. Sajnálom, hogy vége, de az eredmények ismeretében megértem a klub döntését.

FECZKÓ TAMÁS NB I-ES MÉRLEGE A DVTK-VAL
40 mérkőzés: 14 győzelem, 6 döntetlen, 20 vereség
40 százalékos teljesítmény

– Pedig a vírushelyzet előtt szinte ugyanezzel a kerettel évtizedes rossz sorozatokat döntöttek meg.
– Az még az előző idényben történt, és bár tény, hogy a bajnokság márciusi felfüggesztéséig az ötödik helyen álltunk, a keddi döntés egyértelműen a jelenlegi idényben mutatott eredménytelenség következménye.

– A vírushelyzet valamennyi klubot érzékenyen érintette. A Diósgyőrnél mi változott meg?
– Januártól a bajnokság felfüggesztéséig lejátszott kilenc bajnokin tizennyolc pontot szereztünk. Ez a legjobb teljesítmény volt a mezőnyben, még a Ferencváros is eggyel kevesebbet gyűjtött, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet is játszott. Tizenkilenc gólunk a legtöbb volt a mezőnyben a bajnokságnak abban a szakaszában, ráadásul minden poszton versenyhelyzet volt. Még a májusi újraindulásnál is ideálisnak mondhattuk a helyzetet, mert legyőztük a Mezőkövesdet, a negyedik helyen álltunk a tabellán, és néhányan már-már nemzetközi kupaindulásról kezdtek beszélni. Ez persze irreális elvárás lett volna, de mert sportemberek vagyunk, megpróbáltuk elérni. Négy fordulóval az idény vége előtt a Puskás Akadémia elleni vereséggel egyértelművé vált, hogy a nemzetközi kupaszereplés csak ábránd marad. De legalább eldőlt az is, hogy bent maradunk az NB I-ben. Így viszont a klubvezetőség célként tűzte ki a saját nevelésű játékosok szerepeltetését, vagyis a hajrában az egyik legalacsonyabb átlagéletkorú csapattal léptünk pályára.

– Ezt értem, de mitől kezdett mélyrepülésbe a csapat? Az előző idény utolsó öt bajnokiját elveszítették, most meg utolsó előtti, kiesést jelentő helyen szerénykednek.
– Tamás Márk még februárban, idény közben távozott, ahogyan a hajrában Dusan Brkovics is. Mindketten belső védők és vezéregyéniségek, mindketten voltak csapatkapitányok, szóval nélkülözhetetlenek voltak a védelemben. Már a nyáron jeleztem a vezetőknek, hogy egy tapasztalt belső védőre szükségem lenne, elsősorban olyanra, aki irányíthatja a védelmet. A tulajdonos, aki egyébként minden kérésemet támogatta, ezúttal is biztosította az anyagi hátteret, ám az üzlet a mai napig nem valósult meg. Az eredmények pedig megmutatták, hogy valóban szükségünk lett volna egy ilyen típusú játékosra.

– Ön szerint minden egyetlen belső védőn múlt?
– Természetesen nem. A legnagyobb felelősség az enyém, és ezt vállalom is. Mivel azonban nem teljesült a kérésem, a mezőny egyik legfiatalabb belső védőpárosával játszottunk. Közben a tapasztaltabb Vági Andrásra és Dejan Karanra sérülés miatt sok mérkőzésen nem számíthattunk, ezért a korábbi versenyhelyzet megszűnt, s nem sikerült stabilizálni a védekezést. Három mérkőzés kivételével mindig az ellenfél szerzett vezetést. Habár olykor sikerült felállnunk, a pontjaink mégsem gyűltek. Molnár Gábor is hiányzott a támadósorból, hiszen amikor egészséges volt, fontos gólokat szerzett, s fontos gólpasszokkal segített.

Azért jó élményei is voltak?
– Persze, megtiszteltetés volt a Diósgyőrnél dolgozni, és fantasztikus érzés volt ilyen szurkolótábor előtt irányítani a csapatot. Rengeteg kedvező visszajelzést kaptam a szurkolóktól, kívánom, hogy újra győzelmeknek örülhessenek, illetve hogy a tulajdonos és a csapat sikereket érjen el. Ugyanakkor a klub Együtt vagyunk, győzni fogunk! jelszavából az utóbbi csak akkor valósulhat meg, ha az előbbi is.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2020–2021-ES IDÉNYBEN
2020. december 8.DVTK
Feczkó Tamás helyett Geri Gergely
2020. december 7.
Bp. Honvéd
Bódog Tamás helyett Pisont István
2020. november 11.
Mezőkövesd
Kuttor Attila helyett Pintér Attila
2020. szeptember 22.
Paks
Osztermájer Gábor helyett Bognár György
2020. július 12.
ZTE
Márton Gábor helyett Boér Gábor
2020. július 8.
FehérvárJoan Carrillo helyett Márton Gábor
2020. július 8.Kisvárda
Bódog Tamás helyett Supka Attila
2020. július 1.
Honvéd
Pisont István helyett Bódog Tamás
A dátumok az új edző kinevezésének napját jelölik. Dőlt betűvel a bajnokság kezdete előtti edzőváltások.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik