DVTK: 20 millió forintos alapot hoznak létre a bajba jutottaknak

Vágólapra másolva!
2020.03.25. 14:14
null
Sántha Gergely (jobbra) elmondta, igyekeznek segíteni a DVTK család tagjainak (Fotó: Kozma István)
Leisztinger Tamás, a Diósgyőri VTK többségi tulajdonosa és a klub vezetősége húszmillió forintos alapot hozott létre az egyesület koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerülő tagjainak megsegítésére.

A miskolci klub emellett felajánlotta sportorvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központját az egészségügyi hatóságoknak – számolt be róla a dvtk.eu.

„Nem tudjuk még pontosan, hogy milyen hatásai lesznek a járványnak, de azt már most tudjuk, hogy emberek, családok kerülhetnek bajba
– idézi a Diósgyőr hivatalos honlapja Sántha Gergely elnököt. – A DVTK vezetősége folyamatosan vizsgálja, hogy a kialakult helyzetben hogyan tudnánk segíteni a DVTK család tagjainak. Ezért hoztuk létre ezt a húszmillió forintos alapot. Ez az alap a jövőben bővülhet akár munkavállalói, akár sportolói hozzájárulásokkal, ha erre szükség lesz.”

„A DVTK vezetősége azt szeretné, ha a jövőben is tizennyolc sportág több mint kétezer-hatszáz sportolója egy sportklub keretein belül, a DVTK brandet használva sportolna tovább, fontos lenne, hogy az edzőinket és sportolóinkat a legkevésbé viselje meg a kialakult helyzet. A klubvezetés bízik benne, hogy amikor újraindul a sportélet az országban, a DVTK ott tudja folytatni a munkát, ahol az a rendkívüli intézkedések meghozatala előtt abbamaradt” – tette hozzá az elnök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik