DVSC: szerb edző veszi át a Loki irányítását

Vágólapra másolva!
2022.09.21. 16:43
null
Szrdjan Blagojevics lett a DVSC új vezetőedzője (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a szerb Szrdjan Blagojevics veszi át a csapat irányítását.

 

Mint ismert, a DVSC-hez köthető az NB I-es idény első edzőváltása: a Zalaegerszegtől elszenvedett 4–2-es vereséget követően augusztus végén távozott Joao Janeiro, az azóta lejátszott két bajnoki találkozón és a Magyar Kupában megbízott vezetőedzőként Dombi Tibor irányította a csapatot.

A Loki most megtalálta a végleges utódot a 49 éves szerb tréner, Szrdjan Blagojevics személyében.

A szakember legutóbb, 2021 novemberétől 2022 szeptember 13-ig a kazah óriásklubnál, az FC Asztanánál dolgozott, a csapatot a második helyen adta át utódjának, a kupában pedig elődöntőbe vezette – írja a dvsc.hu.

Blagojevics korábban irányította a kazah Kaszpij és a szerb FK Indija együttesét is, és a DVSC honlapján szereplő bemutatás szerint „jellemzően hosszabb ideig dolgozik egy-egy klubnál, és jók a győzelmi mutatói is”. A Loki új vezetőedzője már szerdán munkába áll, és segítőivel megkezdi a csapat felkészítését az október elsejei, Honvéd elleni bajnokira.

A debreceniek nyolc forduló után a kilencedik helyen állnak a tabellán.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSCJoao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
VasasKuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
MezőkövesdSupka Attila helyett ?
2022. 09. 21.
DVSCDombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 6 6 18–1 +17 18
2. Kisvárda 8 4 2 2 16–12 +4 14
3. Kecskeméti TE 8 3 4 1 10–6 +4 13
4. Puskás Akadémia 8 3 4 1 9–6 +3 13
5. Paksi FC 7 3 2 2 13–13 0 11
6. Zalaegerszegi TE 7 3 1 3 14–11 +3 10
7. Mol Fehérvár 7 3 4 9–12 –3 9
8. Budapest Honvéd 8 2 3 3 7–12 –5 9
9. Debreceni VSC 8 1 4 3 10–14 –4 7
10. Újpest FC 7 1 3 3 6–14 –8 6
11. Mezőkövesd 8 1 2 5 9–17 –8 5
12. Vasas FC 8 5 3 7–10 –3 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik