DVSC: meglepetés! Alapember távozik, az NB II-ben folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.23. 13:43
null
Tisza Tibor (fehérben, balról a második) utolsó debreceni gólöröme, a Gyirmót ellen mutathatta be (Fotó: Hegedüs Gábor)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Tisza Tibor az NB II-es Nyíregyháza Spartacusnál folytatja pályafutását.

Az ügylet azért különösen nagy meglepetés, mert Tisza a Loki alapembere volt a szezonban, a hét forduló alatt hat mérkőzésen is pályára lépett (piros lap utáni eltiltás miatt hagyott ki egy meccset).

„Távozik Debrecenből Tisza Tibor, aki – a két klub megegyezése értelmében – az NB II-ben szereplő Nyíregyháza együttesében folytatja” – fogalmaz szűkszavúan közleményében a DVSC.

A debreceni nevelésű támadó, aki korábban a DVTK és az Újpest játékosa is volt, 2014-ben tért vissza a Lokihoz, 61 bajnokin 15 gólt szerzett. Tisza a második játékos Máté Péter után, aki a nyáron Nyíregyházára igazolt át Debrecenből.

Leonel Pontes, a hajdúságiak új, portugál vezetőedzője a Videotontól elszenvedett vereséget követően úgy fogalmazott, „inkább dolgozom olyan fiatalokkal, akik hajlandóak küzdeni és harcolni, mint olyan játékosokkal, akik nem. Ha valaki nem szeretne a Lokiban játszani, arra nincs szükségünk”.

A DVSC kerete még nem teljes, a debreceniek vezetése és a szakmai stáb közösen azon dolgozik, hogy a következő egy hétben négy-öt labdarúgóval megerősítse a csapatot.

Kedd délután a nyíregyháziak is megerősítették a klubváltás tényét.

A jó futballistákat szeretjük, és ez alapján Tisza Tibort nagyon fogjuk szeretni. Általában több hét vagy akár hónap is kell egy új játékos beépítéséhez, itt azonban erre nincs szükség, így ha a papírjai rendben lesznek, már szerdán szeretném pályára küldeni. Aki tud focizni, annak elég elmondani a feladatát, meg tudja oldani. Nagyon boldog vagyok, hogy átigazolta a klub, és így mindenki számára egyértelmű a célkitűzésünk, az NB I” – mondta Mátyus János, a Nyíregyháza vezetőedzője a klubja honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Bokros Tibor
(Balmazújváros), Koval Viktor (Dunaújváros), Karol Mészáros (szlovák, Puskás Akadémia), Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb Videoton, kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők: Geoffrey Castillion (holland, Puskás Akadémia), Karikás Krisztián (Balmazújváros), Nagy Kevin (Balmazújváros), Szilvási Péter (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Balogh Krisztián, Bíró Péter, Kabály Márk, Kerekes Krisztián, Kovács Péter, Kozák Achilles Kálmán, Maruscsák Jan, Zsóri Dániel
Kiszemeltek:
Botka Endre (Honvéd), Tóth Milán (MTK)
Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Troyes – Franciaország), Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Kártik Bálint (Nyíregyháza), Lázár Pál (DVTK, szabadon igazolhatóként), Máté Péter (Nyíregyháza), Ibrahima Sidibe (szenegáli, KSK Hasselt – Belgium, szabadon igazolhatóként), Slakta Balázs (szabadon igazolható), Bozidar Radosevic (horvát, Perszepolisz – Irán), Tisza Tibor (Nyíregyháza)
Kölcsönbe távozók: Kinyik Ákos (Budaörs), Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Balogh Krisztián (Balmazújváros), Sós Bence (ismét Mezőkövesd), Varga Kevin (ismét Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők:
Dvorschák Gábor (Mezőkövesd), Hermány Bence (Vasas), Holdampf Gergő (Sopron, szabadon igazolhatóként), Kártik Bálint (DVSC), Kónya Márk (Balmazújváros), Máté Péter (DVSC), Úr László (Cigánd), Rudolf Gergely (szabadon igazolhatóként, legutóbb Videoton), Tamási Zsolt (Mezőkövesd), Tisza Tibor (DVSC)
Kölcsönbe érkezők: Barna Szabolcs (DVSC), Dragóner Filip (Ferencváros), Heffler Norbert (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Ács Ádám, Pálinkás Gergő, Perger Bence, Ötvös Bence, Vámos Márk
Kiszemeltek: Csernák Martin (Ferencváros), Szasa Popin (szerb, Sopron, Nyíregyháza)
Távozók: Mohamadou Abdouraman (kameruni, szabadon igazolható), Csorba Szabolcs (befejezte pályafutását), Kapacina Kevin (Balmazújváros), Zoran Kosztics (szerb, (szabadon igazolható), Kovács Gergő (szabadon igazolható), Luis Ramos (hondurasi, szabadon igazolható), Szavo Rakovics (szerb, szabadon igazolható), Igor Zofcák (szlovák, szabadon igazolható), Ovszijenko Volodimir (ukrán-magyar, Fehérgyarmat, szabadon igazolhatóként), Szalai Vilmos (Siófok, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik