DVSC: Czvitkovics Péter csak a Lokihoz jönne haza

Vágólapra másolva!
2012.08.30. 12:15
Két napja a Nemzeti Sport Online számolt be arról, hogy a belga Kortrijknál szabadlistára kerülő középpályás, Czvitkovics Péter kész a hazatérésre. A dvsc.hu mai híre szerint a játékos meglátogatta Belgiumban az FC Bruges elleni El-selejtező-visszavágóra készülő debreceni játékosokat, és a napokban tárgyalni fog esetleges visszatérésről a Loki vezetőivel.

„Tegnap a Hotel Kempinskiben járt Czvitkovics Péter, aki beszélgetett egykori csapattársaival, sőt megnézte a Bruges stadionjában tartott edzést is – olvasható a DVSC-Teva hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n. – Mint ismert, a középpályás a belga Kortrijk labdarúgója, de szabadlistára került. A játékos beszélt arról, hogy elképzelhető a visszatérése Debrecenbe, ennek érdekében vélhetően a napokban többször is tárgyal majd klubunk vezetőivel. Hozzátette, Magyarországon csak a Loki jöhet számításba.”

Czvitkovics Péter beszélt a Bruges elleni mérkőzésről is, elmondta, hogy az ellenfél szélsőjátéka és pontrúgásai nagyon erősek, a visszavágón nem szabad nekirontani a hazaiaknak, mert annak csúnya vége lehet.Mint ismert, a középpályás a belga Kortrijk labdarúgója, de szabadlistára került. A játékos beszélt arról, hogy elképzelhető a visszatérése Debrecenbe, ennek érdekében vélhetően a napokban többször is tárgyal majd klubunk vezetőivel. Hozzátette, Magyarországon csak a Loki jöhet számításba.”

Czvitkovics Péter beszélt a Bruges elleni mérkőzésről is, elmondta, hogy az ellenfél szélsőjátéka és pontrúgásai nagyon erősek, a visszavágón nem szabad nekirontani a hazaiaknak, mert annak csúnya vége lehet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik