DVSC: Baráth Péter tanul az edzések mellett

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 10:18
null
Baráth Péter a pályán is a lehető legjobbra törekszik – Magyar Kupát nyerne a Lokival (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló)
Baráth Pétert, a Loki középpályását korábbi lábtörése döbbentette rá, hogy a futballkarrier lutri, s mindenképpen diplomát akar szerezni. A játékos beszélt még Szrdjan Blagojevics vezetőedző hozzáállásáról, a válogatottról, valamint a jövője is szóba került.

Bújja a könyveket, amikor csak teheti – Baráth Péter, a DVSC középpályása nem láblógatással tölti (kevés) szabadidejét a beleki edzőtáborban, az egyszeres válogatott középpályás a Debreceni Egyetem Sport- és rekreációszervezés szakára jár, a vizsgaidőszak idején még keményebb időszakot él meg.

Baráth Péter (Fotó: Kovács Péter)
Baráth Péter (Fotó: Kovács Péter)

„A csaknem háromhetes edzőtáborban szinte minden napra két edzést és konditermi munkát írt elő a szakmai stáb, időnként jólesett volna pihenni, de tanulnom kell, hiszen zajlik a vizsgaidőszak – mondta lapunknak a DVSC húszéves középpályása. – Harmadéves vagyok, s bár már karácsony előtt több vizsgát sikeresen letettem, még jó néhány vár rám a következő hetekben. Elismerem, olykor noszogatni kell, hogy rávegyem magam a tanulásra, a profi futball mellett ehhez még sok akaraterőre is szükség van, de szerencsére veszem az akadályokat. Ha minden jól megy, a nyáron végzek, és átvehetem a diplomámat. Tudatosan építem az életem, ez nyilván a családi neveltetésből is ered: édesanyám tanár volt, csakúgy, mint az édesapám, aki a tanítás mellett iskolaigazgató is. Amikor alig több mint három éve, az U17-es brazíliai világbajnokság előtt eltört egy csont a lábfejemben, s meg is kellett műteni, tudatosult bennem, hogy az élsport sokszor lutri, egy-egy sérülés keresztülhúzhatja a számításokat, így jó, ha az ember valamilyen képesítést is szerez, amelyre támaszkodhat a pályafutása után. A csapattársaim már megszokták, hogy könyvvel a kezemben látnak… A lényeg, hogy végezzem el a sulit, de mivel még jó néhány évet futballozni akarok, ráérek ezen gondolkodni.”

Azon is sokat mereng, mivel lehetnek eredményesebbek a tavasszal – bevallása szerint Szrdjan Blagojevics vezetőedző rengeteg munkát fektet abba, hogy a következő hónapokban látványos futballt láthasson a közönség a DVSC-től.

„A szakember felfogását és a viszonyát a munkához jól jelzi az a példa, hogy amikor január másodikán Törökországba érkeztünk, az első utunk nem a szállodába vezetett, hanem az edzőpályára. Egyre inkább elsajátítjuk a tréner futballról alkotott elképzelését, amelynek alapja, hogy mindig mi irányítsuk a játékot, nálunk legyen a labda. Ezért rengeteget dolgoztunk, nemcsak a pályán, hanem elméletben is, számos taktikai jellegű megbeszélésen veszünk részt. Jó látni, hogy a csapat meccsről meccsre fejlődik – a felkészülési mérkőzéshez is máshogy állunk hozzá, a szakmai stáb minden összecsapásra tétmeccs­ként tekint. Természetsen még előfordulnak hibák a játékunkban, de jó úton járunk, a befektetett munkának meg kell térülnie. Még rengeteg mérkőzés, tizenhét bajnoki vár ránk – szoros a mezőny, de csak előre akarunk nézni. Óriási motivációt jelent a Magyar Kupa megnyerése, február elején az ETO ellen kell továbbjutnunk, s ha sikerül, már a nyolc közé kerülünk. Meg akarjuk nyerni a kupát! Ami engem illet, próbálom utolérni magam, hiszen az ősszel többször is sérüléssel bajlódtam. Húzóemberré akarok válni.”

Ha megtörténik, Marco Rossi szövetségi kapitány legközelebb márciusban, az Észtország elleni felkészülési mérkőzésen és a Bulgária elleni Eb-selejtezőn is biztosan számít rá.

„Erőt adott, hogy tavaly bemutatkozhattam a válogatottban, gyermekkori álmom vált valóra. De újabb célokat tűztem ki magam elé: úgy kell futballoznom, hogy rendre meghívjanak, és ha lehetőséget kapok, éljek is vele.”

Miután bemutatkozott, egyre többször hozták hírbe neves klubokkal. A játékos elmondta, egyelőre csak a Lokira koncentrál, hírekkel és pletykákkal nem foglalkozik, de idővel természetesen szeretné kipróbálni magát légiósként. Június 30-ig köti szerződés a ­DVSC-hez, igaz, egyéves opció is szerepel a megállapodásban.

Két meccs a hazatérés előtt
Csütörtökön két felkészülési mérkőzést játszik a DVSC a Slask Wroclaw, illetve a Topolyai SC ellen. Előbbi meccs 9, míg utóbbi 13 órakor kezdődik. Szrdjan Blagojevics vezetőedző csapata pénteken hazatér, s folytatja a felkészülést a ZTE FC elleni bajnokira, amely jövő héten szombaton 17 órakor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.

Felkészülési mérkőzések
December 30: Újpest FC–DVSC 0–1 (Sós)

Január 10.: DVSC–Universitatea Cluj (román) 0–4
Január 14.: DVSC–Hannover 96 (német) 2–1 (Manrique, Dzsudzsák)
Január 15.: DVSC–Neftci Fergana (üzbég) 0–0
Január19., 9.00: DVSC–Slask Wroclaw (lengyel)
Január 19., 13.00:
DVSC –Topolyai SC (szerbiai)
Január 23.: DVSC–Slask Wroclaw II (lengyel)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik