Doll: Sürgős változás kell, fel kell tenni a kérdést...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.28. 11:56
null
Az FTC szakmai stábja dühös lehet a kispesti meccs után, és nem elsősorban Emir Dilaver kiállítása miatt (Fotó: Veres Viktor)<br />
A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll dühös volt csapata kispesti veresége után. A Vasast irányító, ugyancsak német Michael Oenning szerint viszont a 3–0-s paksi vereség ellenére sem siralmas a helyzetük. A DVTK szakvezetője, Egervári Sándor szerint csak magukat okolhatják, hogy győzelem helyett kikaptak a Haladástól, ugyanakkor megemlítette, hogy Király Gábor eseténél máshol piros lapot adtak volna a kapusnak. Horváth Ferenc imái viszont meghallgattattak a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen – mestermérlegek.

HALADÁS–DVTK 2–1

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – El kell ismernem, a Diósgyőrnek volt esélye, hogy megszerezze a három pontot. Játékosaim viszont nagyon akarták a sikert, s lehet, ennek a plusznak köszönhetjük, hogy nyertünk. Gaál Bálint univerzális játékos, tudtam, hogy a védelem jobb oldalán is megállja a helyét. A teljességhez tartozik, hogy kétszer is kényszerűségből kellett cserélnem. Thomas Wils például nyílt sebbel a lábán is folytatni akarta a játékot, csak amikor levette a cipőjét, akkor látta, hogy nagy a baj.

EGERVÁRI SÁNDOR, a DVTK vezetőedzője: – Győzhettünk volna, ám csak saját magunkat okolhatjuk, hogy nem sikerült. Megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, mégsem tudtunk élni velük, a futballsors pedig már csak ilyen, büntetett a hosszabbításban. A mérkőzés fordulópontjaiból sajnos rosszul jöttünk ki. Az első mindjárt a tizenegyesnél. Tapasztalatom szerint az olyan szabálytalanság, amilyet Király Gábor elkövetett, máshol piros lapot ért volna. Kíváncsi vagyok, hogy a játékvezető mivel indokolja a döntését. Nem mindegy ugyanis, hogy vezetésünk után emberelőnyben folytathatjuk-e a mérkőzést vagy sem. Megvoltak a ritmusváltásaink, többen is jól zárkóztak fel a támadásainkhoz. A védekezésünk stabil és zárt maradt – egészen a kilencvenkettedik percig.

ÚJPEST–DVSC-TEVA 1–1

ZORAN CAMPARA, az Újpest edzője: – Nem kezdtük jól a mérkőzést, sok hibával futballoztunk, ráadásul nem használtuk megfelelően a széleket, és a védekezésünkbe is sok hiba csúszott – márpedig így óhatatlanul is döcögősebb lesz a futball. A Debrecen számunkra balszerencsés szituációt követően jutott tizenegyeshez, amit aztán értékesített is. A második félidőben minden erőnket mozgósítottuk. Ekkor már sokkal jobban játszottunk, átvettük a kezdeményezést. Az első félidőben a Debrecen, a másodikban mi voltunk jobbak. Ezúttal is nagyszerű mérkőzést játszottunk, azt hiszem, a szurkolók jól szórakoztak. Sok helyzet volt és izgalmak. A veretlenségi sorozatunk ugyan megmaradt (immár tíz meccse veretlen az Újpest – a szerk.), de idehaza nyernünk kellett volna.

KONDÁS ELEMÉR, a DVSC-Teva vezetőedzője: – Nagyszerű mérkőzést játszottunk, és azt kaptam, amit vártam az Újpesttől, ha lehetősége volt, akkor bátran támadott. Harcos, fordulatos kilencven perc volt. Az első félidőben mi uraltuk a mérkőzést, de el kell ismerni, a fordulás után beszorított bennünket az Újpest. Azért nem vagyok teljes mértékben elégedett a döntetlennel, mert voltak lehetőségeink, amelyekkel meg tudtuk volna nyerni az összecsapást. A fordulást követően a kontráink sok veszélyt hordoztak magukban, ha pontosabbak vagyunk, győzhettünk volna. Be kell látni, Újpesten az egy gól kevés.

PUSKÁS AKADÉMIA–VIDEOTON 0–1

ROBERT JARNI, a PAFC vezetőedzője: – Kemény csata volt, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, több gól is eshetett volna, de a végén sokat számított, hogy csaknem húsz percet emberhátrányban játszottunk. A játékosaim hozzáállását dicsérhetem, ám úgy látszik, ennél is több kell. Valami még hiányzik. A helyzetetek be kell rúgni, nincs mese. Ha csak egy fél helyzetünk van, azt kell gólra váltani. Főleg a mi pozíciónkban. Ha jól futballozunk, de nem szerzünk pontot, azzal nem vagyunk beljebb. Mostantól nem elég a jó játék, pontok kellenek!

HORVÁTH FERENC, a Videoton vezetőedzője: – Megküzdöttünk, és a mellettünk az utolsó másodpercig kitartó szurkolóink segítségével megnyertük a meccset, köszönöm is nekik a biztatást. Elismerem, nagyon nehéz mérkőzés volt, főleg pszichésen. Siettettük a játékot, a pályán lévők minél hamarabb gólt akartak rúgni. A szünetben mondtam is a fiúknak, nyugi, nem kell kapkodni, biztos, hogy szerzünk egyet. Az is lehet, hogy az utolsó percben, de meglesz. Nem gondoltam, hogy ennyire komolyan veszik, amit mondok. Ha minden utasítást így betartanának, még előrébb állnánk... A lefújásig hinni kell a sikerben! Bár egy edző az utolsó öt percben egy dolgot tehet: imádkozik a győzelemért. Én ezt tettem.

BP. HONVÉD–FERENCVÁROS 2–1

MARCO ROSSI, a Honvéd vezetőedzője: – Diósgyőrben is csak az első félidőben futballoztunk rosszul, a másodikban már jobbak voltunk, de hozzáállásban kétségkívül javultunk. Próbáltunk letámadni, gátolni a Fradi játékát, hogy belője a labdát a védelem mögé. Jobban játszottunk ellenfelünknél, a Ferencváros ezúttal nem hozta azt, amit szokott. Nem egyszerű átmenteni ezt a formát, nehéz lesz a Vasas elleni mérkőzésre, mert akkor mindig problémásabb az ügy, ha nekünk kell irányítanunk. A Fradi elleni győzelmet Pandur Róbert szertárosunknak ajánljuk, akit kórházban ápolnak.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Sürgősen ki kell mozdulnunk a komfortzónából, ezt hosszú távon nem tolerálom. Néhány játékos fel kell tegye magának a kérdést, megtesz-e mindent a Fradi sikeréért. Abban biztosan nem leszek partner, hogy amit kétezer-tizenötben felépítettünk, leromboljuk. A labdarúgás olyan játék, amelyben harcolni kell. Volt talán egy helyzetünk az első félidőben, az nagyon kevés. Nem azzal kellene foglalkozni, hova igazolok majd a nyáron, hanem jól teljesíteni, mert könnyen leírhatja magát bárki. Lehet, kevesebbszer kell vállon veregetni őket, dicsérgetni, sokan nagyon elégedettek magukkal, ehelyett azonban futni kell, harcolni, alázattal játszani. A tíz emberrel védekező Békéscsaba vagy Puskás Akadémia falát nem olyan könnyű megbontani, mi nem a Bayern vagy a Barcelona vagyunk. Tény viszont, hogy valóban nem futballozunk olyan lendülettel, gördülékenyen, mint az elmúlt évben.

MTK–BÉKÉSCSABA 0–0

TEODORU VASZILISZ, az MTK vezetőedzője: – Az első negyedórában jól futballoztunk, megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, de Vukasin Polekszics nagyon jól védett. Sajnos a folytatásban már kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani, de azt is hozzá kell tennem, a pálya talaja sem kedvezett a futballunknak. Az nem működik, hogy rendre csak Torghelle Sándor kerül helyzetbe. Jobb futballt reméltem, meg kellett volna vernünk a Békéscsabát.

ZORAN SZPISLJAK, a Békéscsaba vezetőedzője: – Mindenképpen pontot akartunk szerezni az MTK ellen, hiszen a bennmaradásért küzdünk. A legfontosabb célunk az volt, hogy ne kapjunk gólt, és ezt elértük. A találkozó előtt hat pontra voltunk a bennmaradást jelentő pozíciótól, nem rohanhattunk neki az MTK-nak. Játszottunk a Ferencvárossal, a Videotonnal, most pedig az MTK-val, legközelebb Paksra megyünk, majd ismét a Fradi és a Videoton következik.

PAKS–VASAS 3–0

CSERTŐI AURÉL, Paks vezetőedzője: – Fegyelmezetten, jól futballoztunk, uraltuk a találkozót, a Vasasnak nemigen voltak lehetőségei. Három gólt szereztünk, teljesen megérdemelten nyertünk. Ha kicsit pontosabbak vagyunk, sokkal több kontrát is vezethettünk volna, de nem panaszkodom. A nyugodtabb munka szempontjából kellett ez a biztos siker. Két hét múlva ismét a Vasast fogadják. Minden meccs más, az is más lesz. Akkor is ugyanúgy megpróbáljuk futballozva megverni az angyalföldieket, ahogy most tettük.

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Nem annyira siralmas a helyzet, ahogy sokan gondolják. Bátran játszottunk, megpróbáltunk támadni. A második félidőben arra figyeltünk, hogy mi alakítsuk a mérkőzés menetét. Próbáltunk nyomást gyakorolni a Paksra, de mentális szempontból megint a legrosszabbkor jöttek a hazai gólok. A csapat ugyanakkor fejlődik, és ez biztató a jövőre nézve. Nem szerencsés, hogy a két védekező középpályásunknak volt sárga lapja, ez nagy hátrány egy ilyen meccsen. Nem emiatt kaptuk azonban gólokat, a paksi kontráknál nem voltunk szervezettek.

22. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszám
Február 27., szombat
15.30 Haladás–Diósgyőr 2–1
Erdős József2127
15.30
Újpest–DVSC 1–1
Farkas Ádám
3347
15.30
MTK–Békéscsaba 0–0
Pintér Csaba
506
15.30
Paks–Vasas 3–0
Andó-Szabó Sándor
1136
15.30
Puskás Akadémia–Videoton 01 Iványi Zoltán
1756
18.00
Bp. Honvéd–Ferencváros 21 Solymosi Péter
4460
A bajnokság állását itt nézheti meg!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 18 1 3 45–10 +35 55
2. Újpest FC 22 9 9 4 30–21 +9 36
3. DVSC-Teva 22 9 8 5 35–23 +12 35
4. Szombathelyi Haladás 22 9 8 5 20–21 –1 35
5. Videoton FC 22 11 1 10 24–21 +3 34
6. Paksi FC 21 9 6 6 27–21 +6 33
7. MTK Budapest 21 8 7 6 25–21 +4 31
8. Budapest Honvéd 22 7 6 9 27–28 –1 27
9. Diósgyőri VTK 22 6 5 11 23–34 –11 23
10. Vasas FC 22 6 1 15 20–38 –18 19
11. Puskás Akadémia FC 22 4 7 11 24–34 –10 19
12. Békéscsaba Előre 22 3 5 14 18–46 –28 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik