Daerden: Le kell ülnöm a játékosokkal

Vágólapra másolva!
2013.03.03. 08:00
null
Az újpesti játékosok nem nagyon értették Becséri Dániel játékvezető döntéseit (Fotó: Czerkl Gábor)
Szombaton négy mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó NB I első tavaszi fordulója. Az edzői nyilatkozatokból szemezgettünk.

ÚJPEST–PAKS 0–6

Jos Daerden

– Nem lehet könnyű ilyen meccs után megszólalni.
– Háromgólos hátrányban szervezetten kellett volna játszani, ha a második félidő elején gólt szerzünk, talán még lehetett volna keresnivalónk. Hatvan perc után szétestünk, túlságosan is akartak a labdarúgók, de a futballt nemcsak lábbal, hanem fejjel is játsszák.

– Mi lesz így a csapattal egy hét múlva, a Ferencváros elleni derbin?
– Nem történhetett volna meg, hogy hat gólt kapjunk. Le kell ülnöm a játékosokkal, leginkább a második félidőt elemezzük majd. Nagyon sok munka vár a szakmai stábra, a lelkekkel kell foglalkozzunk.


Tomiszlav Szivics
– Minek köszönhető a siker?
– Kétszer néztük meg az Újpestet, alaposan feltérképeztük, kihasználtuk a gyenge pontjait. Már a kiállítás előtt is adódtak nagy helyzeteink. Frissek voltunk, jól játszottunk – persze könnyű egy ekkora siker után beszélni. Kívánom az Újpestnek, hogy mielőbb álljon fel a padlóról.

– Óriási szakadék volt a két csapat között. Mit szól a gólkülönbséghez?
– A gólokon kívül volt még helyzetünk szép számmal, vagyis megérdemelt a siker és a különbség is. Motiváltan futballoztunk, sokat dolgoztunk az eredményért, így teszünk továbbra is.

 

KECSKEMÉT–DVSC-TEVA 0–0

Horváth Ferenc
– Elégedett a döntetlennel?

– A meccs előtt azt mondtam a srácoknak, a két fél között nyolc centi a különbség, próbáljunk meg ebből faragni. Ha a feleséged előző barátja és közted van ez a méretbeli különbség, az rendkívül kellemetlen, mi a tabellán lévő nyolcpontnyi különbségből próbáltunk meg hármat eltüntetni. Sokat tettünk azért, hogy legalább döntetlenre végezzünk, igazán jó csapat majd akkor leszünk, ha az ilyen meccseket is meg tudjuk nyerni.

– Tudatosan pörgették fel a ritmust a második félidő elején?
– Úgy láttam, hogy a játékosok meglehetősen idegesen kezdtek, ezért a félidőben arra kértem őket az öltözőben, hogy ne ragaszkodjanak annyira görcsösen az előre megbeszélt taktikához, játsszanak sokkal őszintébben, több hittel. Anélkül ugyanis nem lehet futballozni. Szerencsére bejött ez a húzásom.

Kondás Elemér
– Jobb nyitányra számított?

– Küzdelmes mérkőzés volt. Az első félidőben nekünk volt több lehetőségünk, úgy érzem, mi irányítottuk a játékot, mentünk előre becsülettel, többet tartózkodtunk a kecskemétiek kapuja előtt, mint ők a miénknél. El kell ismerni, jobban kellett volna sáfárkodnunk a helyzeteinkkel.

– A találkozó előtt említette, hogy több jó formában lévő csatár közül válogathat. Ehhez képest olykor meglehetősen erőtlen volt a támadójáték, nemde?
– Sajnos nem mindig jó ütemben játszottuk meg a támadókat, sokszor rosszkor indítottuk őket. Kértem a fiúkat, hogy próbáljuk meg gyorsabban, lendületesebben felpasszolni nekik a labdát. Hogy jó állapotban vannak a játékosaim, nem jelenti azt, hogy könnyedén nyernünk kell, láthatták, ellenfelünk is jó állapotban volt.

KAPOSVÁR–GYŐR 1–2

Prukner László
– Csalódott?

– El sem tudom mondani mennyire. Úgy néz ki, ebben a bajnokságban azt dobta nekünk a gép, hogy az utolsó pillanatokban kapott góllal vereséget szenvedjünk a Győrtől. Pedig jól játszottunk, ám kétes dicsőség ez, hiszen fél pontot sem kaptunk érte.

– Mit szól ahhoz, hogy egy göröngy is „részese volt" a vereségnek?
– Erre végképp nem tudok mit mondani. Nagy hiba lenne a külső körülményekben keresni a vereség okát, ugyanakkor igyekszem pozitív lenni: voltak a mérkőzésnek kimondottan jó szakaszai a mi szempontunkból, ez önbizalmat adhat a folytatáshoz. Azt gondolom, sikerült felkészíteni a csapatot a mérkőzésre. Sajnálom, hogy nem tudtunk legalább egy pontot szerezni.

Pintér Attila
– Ilyen mérkőzésre számított?

– Tudtam, hogy nehéz lesz, és a kilencven perc csak megerősítette azt a véleményt, hogy Kaposváron kevés csapatnak terem majd babér. Felkészültünk rá, hogy a Rákóczi három védővel játszik, az volt a tervünk, hogy egy az egy elleni játékra kényszerítsük ellenfelünket, kihasználva, hogy a csatáraink gyorsabbak, mint a kaposvári védők.

– Gondolta volna, hogy Tarmo Kink a kispadról beszállva csapata nyerőembere lesz?
– Azután, hogy a mérkőzés délelőttjén azt mondtam neki, úgy készüljön, hogy ő dönti el a mérkőzést, azt kell mondanom, igen.

HALADÁS–SIÓFOK 2–1

Artner Tamás

– Igaz a megállapítás, hogy inkább küzdelemben, mintsem játékban nőttek a vendégek fölé?
– Játszó csapat a miénk, gyors, kicsi emberkékkel. Ezen a pályán azonban ezúttal nem lehetett futballozni, nem tudtuk rendesen passzolni, a játékunkat szépen, hátulról felépíteni. Ezért tehát nem játékban, hanem küzdőszellemben kellett legyőznünk a siófokiakat. Minden elismerésem a játékosoké, hogy sikerült nekik.

– Kis szerencsével?
– Elismerem, szerencsére is szükségünk volt, nem érheti azonban szemrehányás a játékosokat. Nehéz körülmények között kellett játszaniuk, az első félidőben így is több nagy helyzetet kidolgoztak. Ha kihasználják őket, biztosan másként alakult volna a mérkőzés.

Horváth Károly
– Megérdemelten nyerte meg a hazai csapat a mérkőzést?

– Tudom, hogy nem illik ilyet mondani, de azt gondolom, legalább a döntetlent megérdemeltük volna. Játékosaim sokat tettek azért, hogy nyerjenek, ám bosszantó hibákat követtek el, ezeket ellenfelünk könyörtelenül kihasználta. Úgy látszik, hogy ilyen periódusban vagyunk.

– Ezt hogy érti?
– Már a Vasas elleni kupamérkőzéseken is ugyanolyan hibákat láttam, mint az ősszel. Kicseréltem szinte a teljes védelmet, mégsem működik hibátlanul. Nem tudom az okát, miért nem, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy a jövőben javítsunk. A kapusunknak szinte nem is akadt dolga, mégis megint két gólt kapott.

NB I, 18. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Március 1., péntek 17.00 PMFC–MTK 2–1 Solymosi Péter
19.00 Eger–Diósgyőri VTK 0–1 Kassai Viktor
Március 2., szombat 14.00 KTE-Phoenix Mecano–DVSC-Teva 0–0 Vad II István
16.00 Haladás–Siófok 21
Oláh Gábor
16.00 Újpest–MVM Paks 06 Becséri Dániel
18.30 Kaposvár–Győri ETO 1–2 Szabó Zsolt
Március 3., vasárnap 16.30 Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1) Farkas Ádám
18.30 Bp. Honvéd–Videoton (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
18 12 5 1 37–16 +21 41
2. MTK Budapest 18 9 5 4 29–20 +9 32
3. Debreceni VSC-Teva 18 9 2 7 24–18 +6 29
4. Diósgyőri VTK 18 7 6 5 18–19 –1 27
5. Videoton FC 17 7 5 5 21–15 +6 26
6. MVM Paks 18 6 8 4 30–19 +11 26
7. Budapest Honvéd 17 7 4 6 27–25 +2 25
8. Ferencváros 17 6 7 4 26–23 +3 25
9. Haladás 18 6 6 6 24–19 +5 24
10. Kaposvári Rákóczi 18 6 5 7 18–22 –4 23
11. Újpest FC 18 5 7 6 25–28 –3 22
12. Pécsi MFC 18 5 7 6 19–22 –3 22
13. KTE-Phoenix Mecano 18 5 6 7 21–26 –5 21
14. Lombard Pápa FC 17 5 5 7 16–25 –9 20
15. Egri FC 18 2 5 11 15–31 –16 11
16. Siófok 18 2 3 13 16–38 –22 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik